A mi kis családunk

Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond

2019. október 05. - gchg

Magam is megtapasztaltam, és sok kisgyerekes barátomon, ismerősömön láttam, mennyire ki tudja az embert meríteni egy újszülött. Még ki se pihented a szülés fáradalmait, fel sem épültél a fájdalomból és a vérzésből, máris elvárják tőled, hogy minden előképzettség nélkül, napi 24 órában, heti hét nap, pihenés és szabadság nélkül életben tarts egy újszülöttet. Folyamatosan. Szünet nélkül. A baba sír, éhes, álmos, nyűgös, elmondani se tudja, mi baja, időnként szó szerint letehetetlen, csak akkor alszik, ha valaki ölbe fogja és sétál vele. Mintha ezekben a babákban beépített mozgásérzékelő és beépített vízszintjelző lenne: amint leülsz, felébred, amint letennéd, ordítani kezd. Egy perced sincs magadra, alig eszel, lelkiismeret-furdalással jársz vécére, egy kétperces villámzuhany felér egy komplett wellness-hétvégével, a hajad mosatlan, még délben is pizsamában vagy, a ház szalad, és nem is tudod, mikor folytattál utoljára értelmes beszélgetést egy másik felnőttel, aki nem a védőnő vagy a gyerekorvos. Mindenki elvárja tőled, hogy 30 centivel a föld fölött lebegve ragyogj a boldogságtól, amiért gyermeked született, de te közben esel össze a fáradtságtól, bármit megadnál egy óra alvásért bármilyen testhelyzetben, és úgy érzed, ez már örökké így marad, sose lesz vége. 

Hogy lehet olyat mondani, hogy kis gyerek, kis gond? Aki ezt kitalálta, annak biztos nincs gyereke. 

Aztán felnő a baba, kis gyerek lesz belőle, majd nagy gyerek. És visszanézve már teljesen másnak látszik az egész. Egy baba 24 órás gondozást igényel, ez igaz. Ez piszkosul fárasztó. Ráadásul nemigen passzolhatod le másnak. De a feladat viszonylag egyszerű, nem atomfizika: legyen tele a pocakja, tiszta a pelusa, ne fázzon, ne legyen melege, és ami a legfontosabb, és mindent felülír: legyen meg a szükséges testközelség anyával. Ha anya ott van, akkor minden jó. Nem csilivili játékok kellenek, méregdrága kókuszmatrac meg hat nyelven beszélő körforgó, hanem anya. Csak anya. Meg esetleg cici és kendő. 

Amikor felnő a baba, kis gyerek lesz belőle, majd nagy gyerek, egyszerre kiderül, mennyire igaz a fenti mondás. Kis gyerek: kis gond, nagy gyerek: nagy gond. Bárcsak minden olyan egyszerű lenne ismét, hogy cicivel és kendővel meg lehetne oldani! De ide már több kell. 

Az egyik gyerekünk egyszerre makacs, lusta és türelmetlen. A legrosszabb kombináció. Szülőként igazi kihívás. Ahhoz, hogy sikerélménye legyen bármiben, energiát kellene befektetnie huzamosabb ideig, kitartóan. Mivel erre lustaságból nem hajlandó, hamar elveszti a lelkesedését, és mivel a frusztrációját nem tudja kezelni, nem tud önmagát uralkodni, ezért robban: puffog, kiabál, időnként odacsap. Legyen minden könnyű, kellemes, és kapja meg azonnal. Pedig az élet nagyon nem ilyen. Ott van pl az írás. Senki sem születik úgy, hogy tudna írni, pláne szépen írni. Egy kevesebb kalligráfiai tehetséggel megáldott fiúnak különösen nehéz lehet szép, gömbölyű betűket rajzolni megfelelő sebességben, hogy még a vonalból se menjen ki, és egy betűt se hagyjon ki. Akinek könnyen megy, annak jó. Akinek nehezebben, annak több gyakorlás kellene... és a problémák itt kezdődnek. A gyakorláshoz ugyanis nem fűlik foga, mert az munka, nem pedig szórakozás. És mégis meg kell csinálni, mert tanítónéni és anya megköveteli. Igazságtalan az élet. Ha csúnya, ki is radírozzák, és kezdheti elölről. Két mondat leírása így eltarthat két óra hosszáig is. Hajaj. Kinek van ehhez kedve, amikor kütyüzni is lehetne helyette? Vagy ott van a rendrakás kérdése. Mivel lehet ránevelni ugyanezt a lusta, figyelmetlen, önmagán uralkodni nagyon nehezen tudó, folyton csak szórakozni vágyó fiút arra, hogy a koszos zokniját ne az étkezőasztal alatt hagyja, hogy ha előveszi a müzlis dobozt, akkor rakja is vissza, ha széthányja a játékait, pakoljon el maga után, hogy ha főz magának tejbegrízt, ne szórja tele a konyhát búzadarával, kristálycukorral meg kakaóporral, ellenben utána áztassa be az edényt? (Este örömmel, reggel körömmel, mondta mindig anyai nagymamám.) Hogy az osztályban a padja környéke ne úgy nézzek ki, mint egy disznóól? Példaadással? Következetességgel? Rászánt, minőségi idővel? Következményekkel? Szeretettel, türelemmel? Büntetéssel? Szigorral? Mind meg volt, évek óta. És ha egyik se válik be, ha a gyerek továbbra is csak puffog és ellenáll, bármit kérünk vagy várunk el tőle, akkor mit csináljunk?

 

20191002_165545.jpg

Bárcsak minden olyan könnyű lenne, mint babakorában, amikor elég volt a cici és a kendő. 24 órás gondozást igényelt, és rengeteg munkát, energiát, hogy ne ordítson nonstop, de legalább nem fájt miatta a fejem. Most már egyedül öltözik, fürdik, közlekedik, vécézik, eszik, alszik, játszik, nem szorul állandó gondozásra és felügyeletre - mégis: napi 24 órás fejfájást okoz, napi 24 órás töprengést, gondolkozást, aggódást és imádságot, hogy hogyan legyünk felelős szülei. Hogyan ne rontsuk el a nevelését, hogyan neveljük belőle egészséges, felelős felnőttet? Hogyan? 

Bölcsességért imádkozom. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikiscsaladunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9115194438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.