A mi kis családunk

Lelki kert

2019. november 07. - gchg
Több, mint három éve költöztünk ebbe a házba, részemről terhesen (pont, mint hét évvel azelőtt az előző házunkba). Rengeteg érv szólt amellett, hogy pont ezt a házat válasszuk. A két legfontosabb, hogy belülről nem kellett felújítani, átalakítani, csak kifesteni. Az is épp elég macera volt egy ilyen nagy háznál. Valamint hogy készen volt a kertje, tele növényekkel. Az előző házunk kertjét ugyanis nekünk magunknak kellett felépíteni, és nem ám a nulláról. Rosszabb. Kb. −273,15°C fokról. Volt abban a kertben minden, ami nem odavaló: gaz, vasszög, építési törmelék, a földbe ásott téglák (jókora kupacot szedtünk fel, több száz darabot), meg egy hatalmas, ronda, kibetonozott gödör, amire csodálatos kilátás nyílt a hátsó ablakokból, és nagyobb esők idején telement vízzel, meg beleköltöztek a békák, lehetetlenné téve a nyitott ablak melletti alvást. Évekbe és több millió forintba került, mire minden elrontott dolgot kijavítottunk, a gödröt elbontottuk, a gazt kiirtottuk, a terepet rendeztük, építtettünk támfalat, járdát, virágágyást, autóbeállót, hozattunk friss földet, telepítettünk füvet, fákat, sövényt, virágokat, málnát. Iszonyú nagy meló volt, Istenem, iszonyú nagy meló. Az első gyerekem még a gazba letett kiskádból bámulhatta a törmeléket az udvarban, a másodiknak-harmadiknak már jutott felfújható pancsoló, pázsit, fű, málna és homokozó. Döbbenet, de egy ház hamarabb felépül, mint egy kert, ezt nem gondoltuk volna korábban. Többek között ez is egy érv volt az építkezés ellen: nem akartuk, hogy csak akkorra legyen értékelhető kertünk, mire a gyerekek felnőnek és kirepülnek. 
clipboard2.jpg
No de térjünk vissza a mostani házunkhoz és ennek a kertjéhez. Alapvetően jól átgondolt volt a koncepció. Az előkertben gyönyörű magnóliafa áll, tavasszal csodálatos rózsaszínben pompázik, fenséges látvány. A kerítés elé tujákat ültettek, amik gátolják a belátást. A lejtős telket igyekeztek feltölteni, így keletkezett egy akkora négyszögletes tér, amin lehet focizni. Ezt a teret sövénynövényekkel határolták: smaragdtujával, orgonával és lombhullató sövénnyel, tehát a hátsó szomszédok se látnak be. Nagyon intim hanglatú ettől a kert. A keletkezett rézsűre bukszust ültettek, hogy megfogja a földet. A szomszéd ház mellé virágzó évelőket ültettek: íriszt, rózsát, pünkösdi rózsát, japán teltvirágú boglárkát, hóvirágot. Hátul termetes cseresznyefa és vadszilvafa vet árnyékot a teraszra. De volt a kertben sokféle más bokor és dísznövény is, meg ugye oldalt és hátul a hatalmas gyep, ami a gyerekeknek ideális játszótér. Első látásra tökéletes kert: esztétikus, arányos, zöld, kevés gondozást igényel. 
74835938_2502568173144418_6393006868171587584_o.jpg
Aztán egy-két év után, amikor elmúltak a terhesség megsokasított kínjai (1 Móz 3:16), majd Balázs növekedtével felbukkantam a csecsemőgondozás végetnemérő taposómalmából, és alaposan szét tudtam nézni a kertben, már nem ez volt a véleményem. A kert valójában tele volt mérgező és tüskés növényekkel, elhalt növények ott maradt tuskóival, rossz helyre ültetett és/vagy nem gondozott bokrokkal, fákkal. A konyhai teraszlépcső melletti madárbirs bogyói mérgezőek. A bejárati kapu mellé ültetett tiszafának minden része mérgező, levele-ága-bogyója, minden. Úgyszintén a tuja is mérgező növény. A garázst csak egy tüskés bokron át (!) lehetett megközelíteni a bejárati ajtó felől. A rézsűre ültetett bukszusokat elpusztította a selyemfényű puszpángmoly pár éve az egész környéken, tőből kivágták őket, de a gyökerük ott maradt, folyton fel lehetett bukni bennük. Ugyanitt találtam két fát, amit szintén tőből kivágtak, de a tuskót nem szedték ki. Na, azok meg újrahajtottak: az egyik négytörzses gyümölcstermő kajszivá nőtt idén nyárra (remek lekvárt főztem belőle, a férjem szerint ez a legjobb baracklekvár, amit vala evett, pedig ő elég finnyás rá), a másik azonban inkább tűnik elburjánzott bokornak a sok vadsarj miatt. A kihalt bukszusok helyén elszaporodott az erdei aljnövényzet, főleg a vadszeder meg a csalán. A sütögető hely mellett csipkebokor és japánbirs nőtt, mindkettő tüskés. A szilvafát szerintem húsz éve nem metszette senki, ennek megfelelően annyira elburjánzott, hogy alig termett pár szemet, ellenben alatta az elszórt magokból egész szilvasarj-erdő nőtt már. A cseresznyefa beteg. Az évelők szintén kiöregedtek és annyira elburjánzottak, hogy óriási, egybefüggő telepet alkotnak. Az orgonát nagy ügyesen sikerült teljesen árnyékba ültetni, aztán hagyni elburjánzani, úgyhogy sose virágzott, csak a levele árulta el a faját. A lombhullató sövény ész nélkül nő, folyton nyírni kellene, hogy valami formája legyen, de kinek van arra ideje? A virágágyás helyén egy hatalmas kő- és földhalom volt, sűrűn benőve fűvel. Talán még a 25 évvel ezelőtti építkezésből maradt ott. A két rózsabokor teljesen ki van öregedve, rosszul metszve, az egyiknek illata sincs (olyan fajta). Márpedig mit ér a rózsa illat nélkül? És ahogy keresem a kertben helyeket, ahová málnát, epret, áfonyát vagy virágot ültetnék, mindenütt ott foglalta a helyet egy olyan növény, ami vagy tüskés volt, vagy mérgező, vagy nem termett semmilyen gyümölcsöt, csak szimplán zöldült. Pedig ha belegondolunk, egy gyerek számára a kert egyik varázsa az, hogy ott gyümölcsöket szedhet magának. A tuja semmi érdekeset nem tartogat egy gyereknek. Ami azt illeti, egy felnőttnek se.

Hát ezt a kertet szeretném én átépíteni tüskés díszkertből virágos- és gyümöcstermő kertté. És ez se megy gyorsabban, mint az abszolút nulla fokról fokról eljutni az előző házunk kertjéig. 

Zsoltárok 141:1-2  Hozzád kiáltok, Uram, siess segítségemre, figyelj szavamra, ha kiáltok hozzád! Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat, imára emelt kezem, mint esti áldozat!

De azért sokat haladtunk már. Főleg én, mert az én mániám, az én ötletem, engem hajt a vágy, hogy haladjunk már vele, legyen szebb, jobb, termőbb, virágosabb. Az utóbbi időben minden szabad percemet, amikor nem esett az eső és elég világos volt a kerti munkához, kint töltöttem. De ehhez nem elég a női akarat, ehhez bizony karizma kell. Egy férfi karizma. :) Úgyhogy nem tagadom le: rengeteget dolgozott az elképzelésem miatt a férjem és az apám is. Gyuri folyton morogva, mert nem érti, minek kivágni, ami megvan. Apuval kiástuk a csipkebokrot, mert tüskés, és 100 méterre a házunktól az út mentén úgyis vagy egy, ha épp feltétlenül igazi csipkebogyót szeretnénk szedni. A férjemmel megmetszettük a szilvafát tavasszal (ő fent metszett, én lent dirigáltam), minek következtében rekordtermést hozott, én meg finom lekvárt főztem belőle. Kiszedtem a japánbirset, mert nem terem semmi hasznosat, ellenben jó tüskés, és mert pont oda képzeltem el a gyerekek új homokozóját: árnyékban van, és közel a házhoz és a sütögetőhöz, hogy szemmel tarthassuk a gyerekeket. Felcsákányoztuk és elhordtuk a kupac földet a leendő virágágyás mellett. (Két évig próbálkoztam egynyári virágokat ültetni bele, soha semmi nem kelt ki, jövőre rózsakertet telepítek oda, előkészítésként felástam és kiszedtem a gyökereket.) Kiástam a pünkösdi rózsákat, a csipkebokor helyén fognak nyílni ezután. Az írisz-telep keményebb dió, azt rábízom a férjemre, ha végre eláll az eső. Az egyik rózsabokor és két kerítésmenti tuja helyén áfonya fog nőni ezután, a belátást meg futórózsa gátolja majd terveim szerint. A két tuját nagyon nehéz volt kiszedni: előbb Gyuri legallyazta, aztán tőből nagy nehezen elfűrészelte, a tövét én alaposan körbeástam, végül apu stílfűrésszel talajszint alá vágta. A rézsűn burjánzó vadszedresnek azonban nekimentem egyedül is, véres harci sérüléseket szereztem közben, és rengeteg spirituális tapasztalatot. Ha ennek már tavasszal vagy még tavaly nekikezdünk, akkor nem vadult volna el ennyire. Akkor még csak pár inda volt, az aljnövényzet java részét vérehulló fecskefű tette ki. Őszre azonban ezek az indák befásodtak, rengeteg helyen a földbe gyökereztek, új sarjakat hajtottak, és elindultak a lombhullató sövények alatt a gyep felé. Ha most nem tennénk semmit, két-három év múlva a gyepünk helyén áthatolhatatlan tüskebokor nőne.

Mire tanított ez az egész kertészkedés engem? Miért lelki kert az, amin családilag dolgozunk?  Miféle spirituális tapasztalatokról beszélek én? Mikor azt is mondhatnánk, hogy csak annyi történt, hogy az őszi szünetben pihenés helyett jól elfáradtunk...

Nagyon sok mindent tanultam. Amikor a szederindákkal küzdöttem, eszembe jutott, hogy pont olyan ez, mint a bűn. Ha nem figyelünk oda, a szeder egykettőre elburjánzik, áthatolhatatlan és szinte kiirthatatlan lesz. Ekkor mondhatjuk azt, hogy mit küszködjünk vele, jobb dolgunk is lenne odabent, ez túl fárasztó, már csupa vér és karmolás az alkarom, pihenni szeretnék, a szeder úgyis idevaló a fák alá a rézsűre, erdei aljnövényzet, az erdő meg itt van 50 méterre, még gyümölcse is akad, jó fekete. De a szeder nem marad meg a rézsűn a fák alatt, hanem indáival már elindult a gyep felé, ahol a gyerekek játszanak. Nem választhatjuk a pihenést. Nem választhatjuk azt, hogy nem teszünk semmit. Tenni kell, küzdeni kell, még akkor is, ha fárasztó, ha véres, ha nemszeretem. És akkor is, ha újra meg újra meg újra előbukkan, és még évekig kell lemetszeni a gyökérről kibukkanó sarjakat, meg ásáskor lehajolni és egyenként kiszedegetni a gyökereket. A bűnre se mondhatom, hogy hát ez hozzátartozik az emberi természethez, nem érdemes küzdeni ellene, inkább élvezzük az életet. Ha így teszek, nagyon hamar nem fogom élvezni az életet, mert a bűn irtózatosan hamar befonja, átszövi, és ha elburjánzik, akkor sokkal nehezebb lesz megszabadulni tőle, mint az első jelek idején. Ráadásul számíthatok rá, hogy visszajön. Mindaddig újra ki fog nőni, amíg a gyökerét nyom nélkül ki nem irtom a földből. 

A kiszáradt bukszustövekből azt tanultam, hogy nem elég annyit eltüntetni, ami látszik. Azzal is foglalkozni kell, ami nem látszik. És ne keressünk kifogásokat, hogy ezek a gyökerek tartják egyben a rézsűt, és ha kiszednénk, lemosná a talajt a víz. Ez nem igaz. Ezek a gyökerek halottak, és folyton csak felbukunk bennük. Ki kell ásni őket, és a helyére élőt ültetni. 

A megmetszetlen szilvafától azt tanultam, hogy a metszés fáj. Nem értjük, minek kell levágni azt, ami élő és lombos? Hát azért, hogy gyümölcsöt teremjen, mégpedig nem keveset, hanem nagyon sokat és édeset. (Mellékesen csomó tűzifa is keletkezik ilyenkor, aminek a lángjánál jókat lehet főzni.) A gyümölcstermés nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Az egy folyamat. A szilvafa olyan a mi kertünkben, mint mi Isten kertjében. A bölcs kertész jobban látja a növényt, mint maga a növény önmagát. Amikor megmetszettük a szilvafát, sokkal többet vágtunk le róla, mint ami feltétlenül szükséges volt. Mondhatnánk, hogy miért vágsz le olyan sokat, miért vágod le, ami még jó? Hát azért, mert a szilvafa már terem ugyan egy kicsit, de képessé akarjuk tenni arra, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Erről beszélt Jim Murphy 2018 októberében a Katolikus Karizmatikus Konferencián, akinek vagy 50 perce, érdemes megnézni, meghallgatni. 

A tujáktól és a tüskés bokroktól azt tanultam, hogy nem elég az, ha valami dekoratív. Sem növényben, sem emberben. Hány embert látok, aki csinos, jóalakú, jól öltözött, arca kisminkelt, haja-körme megcsinált, megfelel az aktuális szépségideálnak - és gyümölcstelen az élete. Zöldebb koromban irigyeltem őket, hogy milyen jó nekik, bárcsak olyan lehetnék, mint ők. Ma már nem irigylem őket. Ugyanakkor látok másokat kivirulni, kivirágozni, sok gyümölcsöt teremni. Sok esetben olyan embereket, akikből középiskolás vagy egyetemista korukban senki ki nem nézte volna, hogy viszik valamire. Szürke kis egerek voltak, most pedig felelősségteljes, boldog férfiak és nők, családanyák és családapák. 

Magamról pedig azt tanultam, hogy legyen türelmes. Ne akarjak azonnal eredményt látni. Gondolkozzam távlatokban, hosszú távon, előrelátóan. Dolgozzam kitartóan, ne ijedjek meg a munkától, az erőfeszítéstől, a fáradságtól. Mindig a célt tartsam a szemem előtt, és akkor nem fogom eltéveszteni az irányt. Csináljam akkor is tovább, ha újra meg újra visszatér a gaz, a gyom, az inda, mert megéri. Reménykedjek és bízzam, hogy ha kellő kitartással, szeretettel és bölcsességgel nevelgetjük a gyerekeinket, belőlük is tudunk gyümölcstermő, gazdagon virágzó, messziről illatozó felnőtteket nevelni. Ne adjam fel azért, mert épp elfáradtam vagy kudarc ért, vagy mert nem látom az eredményét rövid idő után. A kertészkedés - ahogy a gyereknevelés is - nem sprint, hanem maraton. 

Ján 15:5,8 „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. [...] Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”

Idén ősszel ültettünk kajszit, ribizlit, áfonyát, és egy diófát. A fagyokig, illetve jövő tavasszal tervezek ültetni folytontermő málnát, a virágágyásba vadul illatozó rózsákat, a tuják helyére a kerítéshez illatos, tüskétlen futórózsát, hogy ne akadjon bele a járdán haladókba, a lombhullató sövény helyére fanyarkát, a díszfüvek helyére két mézbogyó-bokrot, a gyepbe krókuszt, a csalán helyére mentát. A járda mellé évelő pázsitviolát, hogy eső esetén megfogja a talajt, és ne menjen tele sárral a járda. Szeretném, ha ez a kert az elkövetkezendő években virágozna, illatozna és bőven teremne mindenféle gyümölcsöt. Jólesik odakint dolgozni, látni a lassú haladást, a kezünk munkájának eredményét. Tudni azt, hogy nem magamnak ültetek (a diófát pláne nem), és bízni abban, hogy az eredmény egy olyan, gazdagon termő gyümölcskert lesz, amibe a gyerekek örömmel mennek ki és sokáig időznek, a rózsák illata pedig betölti majd a levegőt. 

Valójában a földművelés a legősibb foglalkozás, nem a prostitúció. 1 Móz 2:14 "És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze."

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikiscsaladunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6815294736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2019.11.09. 19:40:40

Küzdesz rendesen, és ez becsülendő. Csak tanács, nem kell megfogadni sem. Ha rózsakertet akarsz, ne vegyesen válogass. Egyik alacsony lesz, a másik magas, stb. Életem legszebb rózsája a Paul McCartny, tavasszal levágod húsz centisre, egy hónap múlva egy méteres lesz, tele lesz virággal, és eszméletlen illata van. Ha eljuttatsz hozzám egy e-mail címet, küldök képet. A másik, annak sajnos nem tudom a nevét, a piros futórózsám, 6-8 cm átmérőjű, illatos virágokkal. Ha érdekel, bár nem tudom, hova költöztél, én Budán vagyok, nyáron az elvirágzott ágakat lehet gyökereztetni. További jó munkát, sok sikert!

gchg 2019.11.09. 22:19:06

Szia! Köszönöm a tippeket. :) A McCartney rózsáról találtam képet a neten, és magyar forgalmazót keresve belebotlottam egy tök jó webáruházba. :) Lehet, hogy meg is rendelem, nem is olyan vészes az ára. Gyökereztetéssel sikerrel próbálkoztam a nyáron, a meglévő két rózsabokrom tovább fog élni megfiatalodva, dugványok formájában.