Bögre kutyánkat tavaly ősszel elveszítettük. Limfómája volt, testszerte meg voltak nagyobbodva a nyirokirigyei. Az állatorvos szerint nagyon drága kezeléssel tudnánk neki adni egy kis esélyt, de lehet, hogy még azelőtt elpusztul, hogy megjönne a biopszia eredménye. Ennek a betegségnek emberek és kutyák között is nagyon magas a halálozási rátája. Egy állatvédő alapítvány posztjában olvastam, hogy 290 ezer forintot elköltöttek egy szintén fiatal, alig öt éves, limfómás kutya kezelésére, de minden erőfeszítés ellenére elveszítették a harcot. A rezsiválság kellős közepén, a fűtési szezon előtt, létbizonytalanságban, öt gyerek mellett nem tudtunk bevállalni egy többszázezres, bizonytalan kimenetelű kezelést. Kegyetlenül nehéz döntést kellett meghoznom, ráadásul egyedül, mert a férjem épp a gyerekekkel ült az autóban a délutáni dugóban. De meg kellett hoznom. Elaltattuk Bögrét. Ott voltam vele végig, és simogattam, ahogy elaludt, akkor is, amikor már nem lélegzett, még akkor is simogattam, amikor már teljesen elernyedtek az izmai. A kertünkben temettük el.  De megígértem a gyerekeknek, hogy tavasszal lesz új kutyánk. Közepes méretű, hogy bírjuk etetni, keverék, hogy ellenálló legyen, mentett, mert szüksége van a segítségre, és felnőtt, akinek már ismertek a személyiségjegyei, a tulajdonságai, aki nem zsákbamacska. A gyerekek persze azonnal akartak volna másik kutyát, főleg a lányom, de én nem akartam kapkodni. A csontjaimban éreztem, hogy a mi kutyánkat nem kell keresni, azonnal fel fogom ismerni, amikor meglátom. 

Addig is, amíg eljött a tavasz, folyamatosan figyeltem a mentett kutyás oldalakat és posztokat. És január 15-én  szembejött velem egy kép egy szelíd, jámbor, szomorú szemű kutyáról:

Dió története elmondások és facebook-posztok alapján lassanként állt össze előttem. Még tavaly decemberben egy fiatal nő találta meg, aki egy facebook bejegyzésben látott egy segítségre váró, végtelenül szomorú tekintetű kutyust, aki egy benzinkúton kóborolt.

2022. december 12.

"Elmentem chipet nézni hozzá, de sajnos nem volt benne. A kutyus nagyon kedves, alázatos, egyből az ölembe dőlt, ahogy odahívtam magamhoz. Csont és bőr, rettenetesen kimerült, és minden apró rezzenéstől megijedt. A kúton dolgozó férfi elmondása alapján mire odaértem, már másfél órája ott kóborolt a tankoló kocsik közt. Észrevettük, hogy duzzadtak az emlői, lehet hogy kölykei vannak. Azonban azt, hogy ezek a kölykök hol vannak, élnek-e, vagy már rég széthordták őket, azt nem tudjuk. Tettünk rá egy pórázt, bízva hogy megmutatja a kicsiket. Több mint egy órán keresztül vitt minket a kutyus, bejártuk az egész környéket, a temetőt, a környező utcákat, de semmi. Végül a maradék erejével visszahúzott minket a benzinkúthoz, lefeküdt a lábunk elé és elaludt. Több állatvédővel, és állatszerető segítővel is beszéltem, a tanácsukat kértem mit tegyek. Ha az utcán hagyom ezt a kutyust, valószínű meghal, és holnap már nem találjuk meg. Ezért ideiglenes gazdihoz vittem, ahol melegben összeszedheti magát, pihenhet. Holnap ismét visszamegyünk a kölyköket keresni. Azonban lehet, hogy azért van teje a kutyusnak, mert vemhes. A pocakja nagy és kemény, egy alultáplált kutyának nem így kellene kinéznie. Egy éjszakára az ideiglenes elhelyezése megoldott, de mihamarabb átvevő szervezetet kell neki találni! Kérlek segítsetek! Kérnék minden kedves állatszerető embert, kutyasétáltatót, aki a környéken lakik, járjon nyitott szemmel! Ha kutyakölyköket találna, akkor pedig azonnal írjon nekem, és megyek érte!"

2022. december 13. 

"Auróra ma orvosnál járt. A hasi ultrahang alapján valószínű, hogy nem vemhes, vélhetően egy-két hónapja fialt. A vizsgálatokat egy szó nélkül tűrte, a rendelőben mindenkinek csóvált, kedveskedett. Annyira alázatos és barátságos természete van azok ellenére is, amiket átélhetett, hogy az hihetetlen. Találkozott más cicával, kutyussal is, de senkire sem reagált. Ja, és tud pacsit adni mindkét mancsával, behívásra egyből visszajön. Ha azt mondom, hogy ő a tökéletes kutya, finoman fogalmaztam. 2 év körüli ivaros szuka kutya, 18 kg, de jelenleg csont és bőr. Oltásai és chipje még nincsenek."

2022. december 14.

"Megvannak a kölykök! Információt kaptunk, hogy hol lehetnek a kölykei. Kis csapatunk elment a megadott címre, ahol először 5 kölyköt adnak át, aki körülbelül öt hetesek, de egyáltalán nem hasonlítanak az anyjukra. Aztán átadnak újabb négy kölyköt, akik vélhetően már Aurora kölykei. Majd körbevesznek minket, kérdik, hogy mikor megyünk legközelebb, mert még a szomszédokban is vannak kölyökkutyák, illetve rengeteg arrafele a kóbor kutya, akik oda fialnak. Elhozzuk a kilenc kölyköt. A négy kicsi Aurorához kerül, aki megismeri őket és azonnal szoptatja... Kiderült, hogy azért tud pacsit adni, és azért ismeri a vezényszavakat, mert 1 éve még gazdis kutya volt, de odaadták valaki másnak. Kb egy hónapja fialhatott le, őt pedig nagy valószínűséggel kidobták."

2023. január 15. 

Aurórának aranyból van a szíve. Folyamatosan bújik az emberhez, eldobja magát, pacsit és puszikat osztogat. Mindenkivel jól kijön, más kutyákkal közömbös, de barátságos. Nem tudom elmondani, mennyire kedves kutyus, de talán a fotók és videók valamennyire vissza adják ezt. Pórázon szépen sétál, alap vezényszavakat ismeri, testsúlya kb 20 kg lehet. Ha szeretnéd őt megismerni, kérlek írj privát üzenetet az alapítvány számára."

 

 

Írtam nekik. Ők pedig válaszoltak, és levelezés kezdődött közöttünk. (Kifejezetten kérték, hogy ne telefonon érdeklődjünk, hanem írásban, mert nagyon el vannak havazva, rengeteg a mentésük, folyamatosan csörög a telefonjuk.) Békés, jámbor kutya, minden családmodellbe beilleszthető, és azok a szomorú szemei... Meg szerettem volna ismerni személyesen, hogy tényleg ő-e a mi kutyánk. Az alapítványnak már voltak szomorú tapasztalatai felelőtlen örökbefogadókkal, így akárkinek nem adnak ki kutyát. Először is képeket kértek a tartási körülményekről, és leírást a családunkról. Utána személyesen is kijöttek ellenőrizni a tartási helyet, azaz a házunkat, az udvarunkat. Az örökbefogadás maga pedig szerződéshez kötött. A szerződésben vállalom, hogy kifizetem az állatorvos, az oltás és a chip költségeit (15.000 Ft), a kutyát két héten belül átíratom a nevemre az állatorvosomnál, megfelelően tartom, róla évente négyszer-ötször folyamatosan beszámolok, határidőig ivartalaníttatom, és bármilyen változás állna be, pl elköltözünk, vagy elpusztulna, arról értesítem az alapítványt. Ma van két hete, hogy családostul kimentünk a gyepi nyílt napjára, megismerkedtünk Aurórával, és hazahoztuk. Akkor még nem tudta szegény, hova kerül, mi lesz vele, de már akkor is osztogatta a puszikat a gyerekeknek. :)

Hazaérve nagyon szépen beilleszkedett. Azonnal belakta a kutyaházat, körbeszimatolta a telek minden sarkát. Az első este még ignorálta a macskákat, azóta már hangos ugatással kergeti őket. Nem baj, rájuk fér egy kis mozgás, amúgy is elég kövérek. Ha elkapna egy macskát, inkább a kutya szemét félteném, mint a macska bőrét.  Mivel az Auróra elég hosszú, és amúgy sem reagált rá, új nevet kapott tőlünk: Diónak hívjuk. Okos kutya, már reagál rá. További pozitív meglepetés volt, hogy milyen jólnevelt. Behívható, szépen ül, pacsit ad, nem ugrál. Valaki korábban foglalkozott vele. Azonban kiderült az is, hogy fél a felemelt kéztől (egyszer hirtelenebbül és magasabbról nyúltam felébe, és fülét-farkát behúzva lapult), meg a hosszú, botszerű dolgoktól (úgy megijedt a seprűtől, hogy azt se tudta, hova bújjon). A száraztápot megeszi, ha nagyon muszáj, de inkább ott hagyja. Ellenben a konyhai maradékot és a kutyakonzervet úgy falja, mintha egy hete nem evett volna, pedig naponta háromszor adok neki enni. Szerencsés dolog, hogy két kapun kellene átjutnia ahhoz, hogy el tudjon szökni, mert valahányszor kinyitjuk a belső kiskapukat, a lábunk mellett ő is át akar bújni. A konyhai terasz el van zárva ráccsal, oda sem engedjük fel, legalább annyi menedéke legyen a macskáknak, ahonnan nem kell menekülni. De néha azért eljut oda Dió, amikor behozzuk a tűzifát a házba, és azonnal letámadja a macskák ennivalóját, pedig mondom, ott áll előtte a száraztáp, és naponta háromszor kap enni.... Talán idővel megérti, hogy nálunk nem fog éhezni.  A környékbeli kutyákkal is jól kijön, részben azért, mert mindegyik kan. Keveset ugat, nem egy tipikus házőrző kutya, persze nem is azért hoztuk el. De most már kezdi hallatni a hangját is, reagál a többi kutyára, vagy talán a vadakra szemben az erdőben. Sokkal mélyebb, öblösebb a hangja, mint a legtöbb kutyának. Az is kiderült, hogy bár alapvetően egy nyugis természetű, békés, jámbor jószág, megvan a kilométer-igénye, örömmel fut együtt velünk az udvaron, és néha már kezdeményez is. Ugyanakkor bátran egyedül merem hagyni a kétévesemmel is, bízhatok benne, hogy nem lesz gond. Etetés közben is simogatható, a tálját is elhúzhatom előle, nem morog érte, nem kap oda. Hozzánk szépen elkezdett kötődni. Elég, ha meglát az ablakból, máris billegeti a farkát. Amikor hazaérkezünk, farokcsóválva vár mindek a kerítésnél, azután végigkísér a kerítés mentén, amíg be nem érünk a házba. Mi is kötődünk hozzá, a gyerekek különösen szeretik, a kétévesem rendszeresen sír, hogy ki akar menni Dióhoz, és alig lehet az udvarról berángatni. 

Érthetetlen, hogy ha ennyit foglalkoztak vele kicsi korában, miért nem kapott chipet és oltást. Az is érthetetlen, hogy egy ilyen jólnevelt, kedves kutyát miért dob ki valaki. Nagyon hálás vagyok ennek a fiatal nőnek, hogy összeszedte Diót, nem hagyta ott a benzinkúton, időt és energiát nem kímélve felkutatta a kölykeit is, majd pedig gondosan új gazdát keresett a számára. Dió most már velünk van, a családunk legújabb tagja, és amíg él, jó dolga lesz nálunk, ezt megígértem neki.