A mi kis családunk

A mi kis családunk

A kormányzati tájékoztatás tragikomédiája

2021. április 06. - gchg

A médiából tájékozódva azt hinné az ember, hogy a pedagógusok és a szoptató anyák mind jogosultak az oltásra. A rokonaim és a barátaim, de még az igazgatóm és az iskolatitkár is sorban ezt kérdezik tőlem, hogy tudom-e, hogy szoptató anyaként be fognak oltani, menjek a háziorvosomhoz, és kérjem. Ha-ha. Ha tudnák azt, amit én! Én aztán igazán utánajártam a dolognak, amennyire csak Magyarországon lehetséges. Az eredmény pedig pontosan nulla.   

2020. szeptember 17, csütörtök. "Mindenki megnyugodhat, mert ha elkapja a betegséget, meg fogják gyógyítani." (Orbán Viktor)

2020. december 8, kedd. Elindult a regisztráció a koronavírus elleni oltásra. A férjemmel mindketten regisztrálunk, mindjárt az első nap, ahogy megnyílt rá a lehetőség. 

2020. December 18, péntek:  „az operatív törzs már hónapokkal ezelőtt megalkotta, hogy ha egy hétvége alatt kellene mindenkit beoltani, arra képesek lennének. Ma egy általános, országos, egy-két nap alatt történő, teljes átoltásnak a föltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll, az ehhez szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszínkijelöléssel." (Orbán Viktor)

2020. december 21, hétfő. Leállt a teherforgalom Anglia és Franciaország között a koronavírus új, brit mutánsa miatt. Kamionsofőrök ezrei ragadtak karácsonyra Angliában. Az új mutáns 70%-kal fertőzőbb, és halálosabb is az eredeti vuhaninál. 

2021. január 17, vasárnap. Újból elindul felfelé a napi esetszám Magyarországon.

2021. február 4, csütörtök. Elindul felfelé a napi halálozások száma is: 98. 300 felett a lélegeztetőn lévők száma, és folyamatosan nő. 

Február 18, csütörtök: a kormány online nemzeti konzultációt indít a nyitásról. Ugyanezen a napon Müller Cecília bejelenti, hogy a harmadik hullám felszálló ágában vagyunk, amit akkor már egy hónapja látni az egyre romló adatokból. 

2021. február 19, péntek. "Akik eddig regisztráltak, azokat húsvétra be fogjuk oltani." (Orbán Viktor) Én nagyon bíztam benne, hogy igaza lesz. Nem lett. 

2021. február 21, vasárnap. Egy hatéves kislány egy nap alatt mindkét szülőjét (46 éves édesapját és 34 éves édesanyját is) elvesztette a covid miatt. Az új brit mutáns egyre több egészséges, életerős fiatalt és középkorút visz el. Ez nem szubjektív érzés, hanem a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy áprilisra négyszeresére nőtt az alapbetegség nélkül covidban elhunytak száma.

2021. február 25, csütörtök: "Az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk." (Orbán Viktor)

2021. március 1, hétfő. „Nagyon nehéz 2-3 hét vár ránk.” (Szlávik János)

2021. március 4, csütörtök. Bejelentik, hogy jövő hétfőtől, március 8-tól bezár az ország. Keddtől a virágboltok is. 

2021. március 5, péntek: „Tisztelt Oltásra Regisztrált! Tájékoztatjuk, hogy az AstraZeneca vakcinával hétvégére tervezett oltás technikai problémák miatt elmarad. Így az Ön oltására is egy későbbi időpontban, de rövidesen sor kerül. Kérjük, hogy a csütörtökön SMS-ben kapott meghívóját vegye tárgytalannak. Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk. Üdvözlettel: Vakcinainfo” - ez áll abban az SMS-ben, amit nagyjából 74 ezren kaptak meg pénteken. Az sms-ben szervezett hétvégi tömeges oltás épp akkora fiaskónak bizonyult, mint a Belügyminisztérium emlékezetes sms-e 2013. március 15-én (üljön át egy másik gépjárműbe), amit a meleg szobában ülve kaptam meg, és másnapig nem is tudtam hova tenni...

2021. március 7, vasárnap. "A következő két hét nehéz lesz, de senkit sem hagyunk az út szélén." (Orbán Viktor)

2021. március 11, csütörtök. "A 60 vagy 65 év feletti korosztályt húsvétig be tudjuk oltani." (Gulyás Gergely) A fertőzések 95%-át már a brit mutáns okozza, ez vált dominánssá Magyarországon. 

vakcina.jpeg

Szóval eddig megígérték, hogy az egész országot beoltják két nap alatt, aztán 74 ezret sem sikerült beoltani egy hétvége alatt. Majd megígérték, hogy mindenkit beoltanak húsvétig, aki regisztrált, majd azt, hogy minden 65 év felettit beoltanak húsvétig, aki regisztrált. Jelenleg elmúlt már húsvét, de a 65 éves, cukorbeteg anyám sincs beoltva, pedig sikeresen regisztrált. A háziorvosa ezen a héten oltóanyagot se kapott. Valamint hetente bejelentik, hogy már csak két nehéz hetet kell kibírni. Olyan ez, mint a fogyókúra: az is mindig holnap kezdődik...

És most lássuk, mi történt az elmúlt két hétben a pedagógusok és a szoptató anyák oltásának területén. Én ugye mindkettő vagyok, tehát amikor bejelentették, hogy amelyik pedagógus március 24. előtt regisztrált, azt húsvétig beoltják, aztán azt, hogy a szoptatós anyák is soron kívül kaphatnak oltást, örültem, mint macska a farkának, hogy valamelyik jogcímen majdcsak sorra kerülök. Természetesen ezek az ígéretek sem teljesültek. :(

2021. március 25, csütörtök: Bejelentik, hogy beoltják a pedagógusokat is, hogy április 19-én újraindulhasson a jelenléti oktatás, kinyithassák az iskolákat. Én is pedagógus vagyok. Anno a decemberi és januári tömeges pedagógus-tesztelésre én is kaptam meghívót, ebből kiindulva bíztam benne, hogy most sem maradok ki a körből. Az igazgatóm posztol az iskolai fészbúk-csoportban, és leírja a teendőket, valamint kéri, hogy jelentkezzen, aki már kapott oltást, vagy átesett a covidon és ezért nem oltható. Én tartós távollévőként (CSED) is bejelentkezem az oltásért, az igazgatóm megígéri, hogy az én nevemet is lejelenti. A kormány azt ígéri, hogy minden pedagógus sms-ben kap majd tájékoztatást arról, mikor és hová menjen az oltást megkapni jövő hét csütörtöktől. Én ugye a minden pedagógus halmazba esem, azon belül is abba a részhalmazba, amelyik március 24. előtt regisztrált. De a márciusi sms-es fiaskóból kiindulva eléggé szkeptikus vagyok, hogy tényleg meg fog-e érkezni nekem is az az sms...

2021. március 26, péntek: A  Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélyezte a várandósok koronavírus elleni oltását. Emellett azt is írták, hogy a szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor a szoptatás alatt felvehetik az első oltást, majd 5 héttel később az ismétlő vakcinát. Ínségből bőség, hirtelen két jogcímen is oltható lettem.  De arról semmi hír, hogy ennek mi a menete. 

2021. március 27, szombat. A várandós és szoptató anyák megrohanják az oltópontokat az oltásért. Mivel én utálok sorban állni, és főznöm is kell, inkább telefonálok. A 1818-as kormányzati telefonszám másik végén az ügyintézőnek halvány lila gőze sincs, hogy hogyan igényelhetem az oltást szoptató anyaként. Időt kér, majd azzal jön vissza, hogy keressem a háziorvosomat. Jó vicc. Hétvégén. Felhívom a kórházi oltópontot is. Ők ugyanazt mondják: háziorvos. Az esélytelen nyugalmával többször is hívom a háziorvosom rendelőjét, persze nem veszi fel senki. Várnom kell hétfőig.

2021. március 29. hétfő. Sikerül elérni a háziorvosomat. Ő azonban semmiféle végrehajtási utasítást nem kapott a terhes és szoptató anyák oltásához, tehát nem tud mást tenni, mint széttárja a kezét, és arra kér, hogy várjak. Szerdára majdcsak kiderül valami. 

Még hétfőn késő este felkerül a netre az az igazolásminta, amit a védőnőknek kell kiállítani a szoptató anyák részére. Elküldöm a védőnőmnek e-mailben. 

2021. március 30. kedd. A védőnőm reggel felhív, hogy megkapta a levelet, de központilag arra utasították őket, hogy ne adjanak ki ilyen igazolást egyelőre. Várjak. Kicsivel később már nem elérhető az igazolásminta, amelyet a szoptatós nőknek kellene bemutatniuk az oltásért.

2021. március 31. szerda. A Másállapot a szülészetben nevű Facebook-csoportban elkapok egy posztot, ami szerint mégsem oltják a szoptató anyákat, csak annyi történt, hogy a szoptatás már nem jelent kontraindikációt. Délutánra a hírt már az internetes portálok is lehozzák. De azért nem esem kétségbe, mivel ugye pedagógusként is kaphatok oltást. Várom az sms-t. Ami nem érkezik meg. Pedig a többiek az iskolámban már kedden megkapták. Az aznapi halálozás 302 fő, szomorú negatív rekord. 12.346 covidos beteget kezelnek kórházban, közülük 1492-en vannak lélegeztetőgépen. 

"A győzelem kapujában állunk. Lesz még két-három nehéz hetünk." (Orbán Viktor)

2021. április 2, Nagypéntek. "2-3 nehéz hét jön." (Orbán Viktor)

Árván maradt két besenyszögi iskolás lány. Előbb a 48 éves apa, majd a 41 éves anya is pozitív lett, és meghalt. Egy budapesti testvérpár is árván maradt: tavaly nyáron az édesanyjukat veszették el, most áprilisban az édesapjukat vitte el a covid. Nyilvánvaló, hogy ez a vírus más, mint a tavaly tavaszi: sokkal halálosabb, és sokkal jobban támadja a fiatalokat meg a középkorúakat. Pont a mi korosztályunkat a férjemmel. Egyáltalán nem olyan kézenfekvő, hogy aki elkapja, az túl is éli. Van, ahol mindkét szülőt elviszi a kór. Nekünk meg van öt gyerekünk, akiket fel kell nevelni. És december 18. óta csak várunk, várunk, hogy mikor kerülünk mi is sorra a - szerintem nemlétező - oltási rendben. 

2021. április 3. Nagyszombat. Délelőtt a férjemet felhívja a háziorvosa, hogy az egyik betege lebetegedett, az időpontja felszabadult az oltóponton, kéri-e helyette az oltást. Hát persze! Szputnyikot kap. Pár napig picit gyengébb a szokásosnál, más mellékhatás nincs. Sírok örömömben, hogy ő legalább nem fog meghalni, életet kapott. Lesz, aki felnevelje a gyerekeinket. 

Én még mindig nem kaptam sms-t, miközben a kollégáimat már mind beoltották Pfizer-rel. Nyilvánvaló, hogy a pedagógus-oltás első körébe nem kerültem bele, de azért még reménykedem benne, hogy majd a másodikban sorra kerülök. Mindenesetre szólok az igazgatómnak, hogy nem kaptam sms-t. Türelemre int. Alig várom a jövő keddet, hátha akkor megjön az értesítés. Ilyenkor bezzeg csak vánszorog az idő. 

Ezen a napon György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője arra kérte a kismamákat és a gyermeküket anyatejjel táplálókat, hogy a háziorvosuktól igényeljék a Pfizer-, illetve a Moderna-oltásokat, amelyeket vagy a háziorvosi rendelőben, vagy az oltópontok egyikén vehetnek fel. A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van. (MTI) Tök jó, hogy az ilyeneket mindig a fészbúkon jelentik be, és mindig hétvégén. Most megint várhatok keddig. 

2021. április 6, kedd: Egész délután a háziorvosomat próbáltam hívni, sikertelenül. Rengetegszer foglalt volt, kétszer kicsengett, de nem vette fel senki, utána pedig hálózati hibát jelzett végig. Így este ötkor vettem a bátorságot, és bementem személyesen a rendelőbe. Ott kiderült, hogy bármit is mondott az államtitkár, az arra vonatkozó eljárásrend nincs kidolgozva, és nem juttatták el a háziorvosokhoz. Az orvosom nem olthat be csak azért, mert anyatejjel táplálom a gyermekemet, nincs erre felhatalmazása, nem adhat rá időpontot. Ez nem úgy megy, hogy akit akar, előrevesz a sorban. Csak felírni tudja a nevemet, telefonszámomat. Majd ha kap fentről lehetőséget, hogy beolthasson vagy oltópontra irányíthasson mondjuk 15 várandós és szoptatós anyukát, akkor szól. Elpanaszolja, hogy a kormány előbb mindent bejelent a Facebook-on, aztán utóbb vagy kidolgozza a menetét, vagy nem, de legutoljára mindenképp azzal szokta közölni, akinek végre kellene hajtania. Nem érti, hogy miért jó nagy bejelentéseket tenni, ha nincs átgondolva a mögöttes folyamat, és nincs kialakítva az átlátható és követhető szakmai protokoll.  Szóval hiába táplálom anyatejjel az öthónapos, koraszülött babámat, és hiába lesz egy hónap múlva hasi sérvműtétem, nem kaphatok oltást. A kormány csak hitegetni tudott, rendesen tájékoztatni nem.

Este a neten megtalálom a PDSZ közleményét, ami már egyhetes. Ebben közlik, hogy a gyed-en, gyes-en lévők (hacsak nem mennek vissza tanítani még ebben az évben) majd csak nyáron lesznek beoltva. Szóval a pedagógus-oltásról is lemaradok, nem csak a szoptatósról. Erről persze sem a kormányzat, sem az igazgatóm nem tájékoztatott; ha tök véletlenül nem futok bele a PDSZ Facebook-posztjába, most is bambán várnám az értesítést sms-ben. Pedig 120 milliárdból tartjuk el a közmédiát, abból igazán futhatta volna egy cikkre a témában, van rá vagy 500 sajtótermékük. 

Sírni tudnék.  Az első kőrben sms-t kapott 78 ezer pedagógusból TÖBB, mint 11 ezer nem jelent meg az oltóponton. Én megjelennék, de nem kapok behívót. A kormány szerint oltanak, nem oltanak, mégis oltanak, mégsem oltanak. Európa legdrágább államháztartását tartjuk fenn, milliárdokat költünk arra, hogy a külföldi bevándorlókat óriásplakátokon tájékoztassuk arról magyarul, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját, de a saját állampolgáraink rendes tájékoztatására már nem futja. 

 

UPDATE1: április 16-án e-mailt kaptam a NEAK-tól azzal, hogy a regisztrációm sikeres volt. Nem tudom, milyen regisztrációról írtak, én ugyanis adategyeztetést kértem a 1818-on.. azt írták még, hogy a  pedagógusok esetében a munkáltatónál kell jelezni, ha nem kaptak SMS értesítést, vagy egyéb probléma van. Nézzek utána, hogy az Oktatási Hivatal átadta-e adataimat a NEAK részére. Ez mind rég megtörtént, ennek ellenére sem kaptam sms-t, ezt próbáltam jelezni minden lehetséges úton-módon, hiába. Újfent semmi, nulla, nyista, niente tájékoztatás arról, hogy pedagógusként miért nem hajlandók beoltani engem.

UPDATE2: a háziorvosom felhívott, hogy kap három ampulla Pfizert a kismamáinak, kérek-e oltást. Hát hogy a fenébe ne! Április 20-án, kedden megkaptam a Pfizer-vakcina első adagját.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikiscsaladunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3816492548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isaac Trevize 2021.04.07. 18:09:46

Tökéletesen így van.
süti beállítások módosítása