A kormányablak egyike a Fidesz-kormány olyan újításainak, amit fantasztikusan jónak tartok, és nagyon sokat könnyít(ene) a mindennapok ügyintézéseiben. Óriási ötlet, hogy a sokféle hivatalos ügyeinket mind egy helyen intézhessük, ne kelljen ezerfelé rohangálni miattuk. Ráadásul még online időpontot is foglalhatunk oda, így feleslegesen sorba se kell állnunk. Igen sok dolgot pedig eleve intézhetünk online az Ügyfélkapun - már amennyiben az embernek sikerül átverekednie magát a rendszernek az átlagember számára nehezen követhető, logikátlan és dzsungelszövevényű útvesztőin, és megtalálja a megfelelő ügykör megfelelő alkategóriájában ismét a megfelelő ügykörön belül a megfelelő elintézendő ügyet.
Úgy hozta a sors, hogy elveszett az eredeti, még a múlt évezredből származó születési anyakönyvi kivonatom, és sürgősen szükségem lett egy újra. Ráadásul akadályoztatva voltam (épp kórházban feküdtem), ezért megkértem a férjemet, kérje már ki nekem. Ha erkölcsi bizonyítványt lehet kérni online, akkor biztosan anyakönyvi kivonatot is.
Nos, igen, lehet - de csak 2014 utántól. Úgyhogy esetemben nem maradt más lehetőség, mint a személyes ügyintézés. Városunkban három kormányablak is van, amiből válogatni lehet. A férjem az egyikbe - nevezzük "A"-nak - kért időpontot, mert megfigyelte, hogy ott kevesen vannak. Bár egy hónappal azelőtt épp megjártuk ott, amikor megjelentünk a lefoglalt időpontban elintézni az ügyünket, mert azt mondták róla, hogy nem odavaló (bár érdekes módon az Ügyfélkapu adott rá online időpontot), majd az "A" kormányablakból átküldtek bennünket a Földhivatalba. A Földhivatalban meg néztek ránk nagy bociszemekkel, hogy mit keresünk mi ott, amikor ezt nem is ott intézik - és adtak sorszámot a "B" kormányablakba, ami a Földhivatalal egy légtérben van. Ezek után a férjem erősen rákészült az ügyintézésre, mind lelkiekben, mind utánaolvasással, hogy ezúttal ne hagyja lerázni magát.
Mint kiderült, nem alaptalanul. Amikor előadta, hogy mit szeretne, először át akarták küldeni a polgármesteri hivatalba, mondván, csak 40 méterre van, amúgy is oda küldi át a kérvényt, ezt az ügyet ott gyorsabban elintézné. Aha, csak nem délután ötkor, amikor már feltehetően senki ügyintéző nincs ott, nemhogy sorszámosztó. Én ráadásul nem abban a városban születtem, így ott helyben nem is tudnák kiadni a férjemnek a születési anyakönyvi kivonatot, mindenképpen postázni kellene, nem lenne gyorsabb. Ez volt az első számú lepattintási kísérlet.
Kettes számú lepattintási kísérlet: miért nem intézi online? De a férjem felkészült: a 2014 előtti okiratok még nincsenek digitalizálva, ezeket csak akkor lehet kikérni online, ha előtte már egyszer kikérték. Úgy, ahogy ő azt épp most teszi.
Hármas számú lepattintási kísérlet: ezt az ügyet nekem, személyesen kellene intéznem (persze, a kórházból). Mire a férjem elkérte az igénylési nyomtatványt, és szépen megmutatta az ügyintézőnek, mi van a legalján: aláírás - ügyfél vagy meghatalmazottja. Ráadásul neki épp volt a kezében egy meghatalmazás, általam aláírva, két tanúval hitelesítve, ami teljes bizonyító erejű magánokiratnak számít.
Négyes számú lepattintási kísérlet: ki fogja ávenni? Erre a férjem megint csak megmutatta a meghatalmazást, amin rajta volt, hogy nem csak az igénylésre, hanem az átvételre is meghatalmazom a férjemet. (Ez az én ötletem volt, nehogy belekössenek, hogy más az igénylés és más az átvétel.) Ráadásul mindkettőnknek ugyanaz a lakcíme, így jó eséllyel én magam fogom átvenni a postástól, amikor végül majd kiküldik.
A férjem vagy 20 percet töltött a kormányablakban, ebből az ügyintéző 15 percet azzal foglalkozott, hogyan tudná lepattintani magáról a munkát. Elismerem, rendkívül tehetséges ebben a műfajban. Ezek után már teljesen egyértelmű, miért vannak mindig olyan kevesen az "A" kormányablakban.
