A mögöttünk lévő pár hét olyan, de olyan sűrű volt, hogy csak a túlélésre tudtam koncentrálni, és mindig csak a következő napot tartottam figyelemmel, terveztem meg, hogy azon legyünk túl valahogy. Tele voltunk anyák napjákkal, évzárókkal meg fellépésekkel. Esélyem se volt eljutni a műtétem miatti egyéves kontrollra. Majd később. Ráadásul a legsűrűbbek pont a hétvégék voltak - egymás után három is -, amikor az ember normális esetben kiengedne és feltöltődne, hogy bírja a következő hetet. Hát ez most nekünk nem igazán így alakult. Sok mindenre egyszerűen nem jutott idő, mert nem volt belőle elég. Elvégre nekem is - mint minden embernek, még a leggazdagabbnak is - csak 24 órát utal ki a Jóisten naponta, nem többet. Ráadásul amit nem használok fel, azt félretenni se tudom, nehezebb napokra. Ahogy C. S. Lewis írja: az ember azt hiszi magáról, hogy az idő az övé, pedig az időt se teremteni, se megtartani nem tudja... és ez pontosan így is van.
Leírom most, leginkább magamnak, hogyan néztek ki ezek a napok, nehogy elfelejtsem.
Egy szokványos napom úgy néz ki, hogy reggel hatkor felzizzenek, és kinyomom a telefont. Hat húszkor már nem halogathatom tovább a felkelést, hiszen Dávidot hat ötvenötre prezentábilis állapotba kell hozni, és el kell látni tízóraival. Márpedig ő szereti a végsőkig, sőt, még az után is halogatni a felkelést, és ha ez sikerül, akkor se dőlhetek hátra, mert egy éti csiga sebességével zuhanyozik, öltözik, pakol be, veszi a cipőjét stb. Nem reggelizik, mert még nem éhes. Megértem, mert ennyi idősen én se voltam éhes ébredés után, és kínszenvedés volt ezt megértetnem a saját anyámmal, aki nem volt hajlandó elfogadni, hogy nem úgy működöm, ahogyan ő. 7:58-kor kilököm Dávidot az ajtón, hogy a barátja édesapja elvigye őket a gimibe. Utána jön a három középső. Ők még szót fogadnak nekem, tehát még előző este bepakoltak, valamint az iskola, óvoda ellátja őket tízóraival, uzsival, ezt nem kell nekem készíteni. Közben a férjem - aki együtt alszik a kicsivel, és éjszaka is ő látja el - felöltözteti Zsófit, aztán elmegy a fél nyolcas buszhoz. A belvárosba reggel meg délután kész öngyilkosság autóval járni, a tömegközlekedés az egyetlen értelmes megoldás ilyenkor. Én is csak hétfőnként vállalom be a reggeli csúcsot muszájból, mert a kicsit gyógytornára viszem a város másik végébe. Araszolásból nekem ez a heti egy alkalom is sok. Fél nyolckor indulok a négy gyerekkel, kettőt kiteszek az iskolánál, egyet az ovinál, eggyel meg hazajövök, és kezdődik a napi rutin: mosogatás, mosás, rendrakás, ruhák hajtogatása, közben hírek, levelezés intézése, és mindig van valami telefonálnivaló is, pl egy szolgáltatóval. Délben gyorsan eszek valamit (rendszerint grillezett húst zöldséggel), aztán altatom Zsófit. Úgy alszik, mint a kő - amíg mellette fekszem az ágyban. Olyan jó vevőkéi vannak, hogy amint megpróbálok felkelni mellőle, felriad ő is és sírni kezd. Szóval a délutáni altatás egyúttal nekem is egy másfél órás kényszerpihenő. Altatás után indul a délutáni kör, amikor beosztás szerint összeszedem a gyerekeket a különböző intézményekből, és elviszem őket vagy haza, vagy zeneiskolába, táncórára, majd onnan haza. Este hatra minden gyereket begyűjtök ismét, a férjem is hazaér, és kezdődhet az este: házi feladat, egy kis képernyőidő, vacsora, nekem este félóra torna, aztán az esti rutin: pizsama, fogmosás, altatás. Mire tízre az ágyba zuhanok, rendszerint hamarabb elalszom, mint a gyerekek.
A napi rutinon felül az elmúlt hetekben volt egy csomó olyan esemény, amit nem én terveztem, nem én kértem, csak a nyakamba kaptam.
Június 7. kedd - Ádám zongoravizsgája fél öttől volt az iskolájában. Végre nyilvános hangverseny volt, nem úgy, mint a covid alatt, ráadásul számára az utolsó, mert abbahagyja a zongorát jövőre, úgyhogy mindenképpen szerettem volna részt venni rajta. Fél hattól azonban a bátyja néptáncolt az ő iskolája művészeti gáláján a város másik végén, szóval a koncert elejére kértem Ádámot, és amint lejátszotta a darabjait, mentünk is el sajnos. Közben ötkor végzett Veronika a táncórájával, erre rászerveztem az apai nagymamát, hogy vigye haza. A másfél éves kicsire meg Balázsra apukám vigyázott odahaza, őt fél négyre hívtam. Balázst már délben elhoztam az oviból, hogy ne délután kelljen még ezzel is bajlódni. A művészeti gála jó hosszú volt, két részes, eltartott fél kilencig, utána kis szeretetvendégség, ahol megvacsoráztunk. Fél tízre értünk haza. Apukám türelmetlen volt, hogy hol vagyunk már.
június 8., szerda - délelőtt a kazánszerelőt vártuk, hogy ellenőrizze a tavaly ilyenkor beépített kazán működését. Ezért a férjem home office-ba kérte magát aznapra. Én Ádámmal a kormányhivatalba voltam hivatalos, hogy a lejárt személyim helyett újat csináltassak, Ádámnak pedig NEK adatlapot az új diákjához. Ezért aznapra kikértem az iskolából, egyúttal elhasználtam a harmadik, szülő által igazolható napot is, hadd legyen boldog a gyerek. Addig Zsófira apukám vigyázott, de ő délután ment is haza. Este hétre a férjem bibliaórára ment, tíz után ért haza. A szerda esték mindig ilyenek: nehezek és hosszúak. Bárcsak én is mehetnék vele a közösségbe! De addig még sokat kell nőnie a kicsiknek.
június 11. szombat - pillanatnyi szusszanás után eljött a hétvége, ami túlzsúfoltnak ígérkezett. Mondtam, nem én szerveztem így, én csak a nyakamba kaptam. Veronika egy tánccsoportban táncol, ez elköteleződést jelent. Már év elején volt egy szülői értekezlet arról, hogy mit terveznek ebben az évben, és megkérték a szülőket, hogy csak az járjon, aki vállalni tudja, hogy ott lesz minden fellépésen, mert a koreográfiából nem lehet csak úgy kiszállni, mint egy egyéni versenyből. Aki kiszáll, az egész csapattal szúr ki, de nagyon. És még így is volt olyan lány, aki az egyik verseny előtt 10 nappal szállt ki a csapatból. Volt nagy kapkodás, hogy a versenyre át lehessen állítani a koreográfiát úgy, hogy ne legyen benne egy luk, így került Veronika a második sorból az elsőbe. Ezen a napon délelőtt fél tíztől a belvárosban volt egy fellépésük a Könyvhét alkalmából, délután pedig egy külvárosi helyi táncfesztiválon léptek fel. Ehhez oda kellett menni előtte egy órával felöltözve, hajat elkészítve (egy óráig tart a haját lenyalni, felfogni és besütni), majd ott a programot végigvárni, és utána hazavezetni. Hogy ez menjen, én a pénteki délutáni kör után még ebédet főztem a hétvégére a családnak, este tízre lett kész. A szombat délutáni fellépésről este hatkor szabadultunk.
június 12. vasárnap - családi nap a gyülekezetben délelőtt tíztől délután kettőig. A gyerekeknek bábelőadás meg kézműves foglalkozás, a felnőtteknek az új lelkész bemutatkozása, dicsőítés és szocializálódás. Érdekelt az új lelkész, hogy hogyan prédikál, érdekelt a dicsőítés, a gyerekeket meg a kézműveskedés érdekelte, így elmentem Veronikával meg Balázzsal, majd utána még fagyiztunk is egyet. A férjem otthon maradt a három másikkal, és a két nagyot este hatra elvitte misére, majd fagyizni.
A következő hét hétköznapjai viszonylag nyugisan teltek. Minden nap volt valami, de egyik sem volt hosszú. Aztán megint jött egy zsúfolt hétvége.
június 18. szombat - Balázs keresztapját délelőtt tíztől szentelték pappá Egerben. Oda még el is kellett jutni, a helyszínen leparkolni, majd a helyünket megtalálni, szóval elindultunk már fél nyolckor. A kicsit nem vittük, neki ez még túl sok lett volna, őt az apai nagyszüleire bíztuk, ők egyben sztrapacskát is hoztak ebédre, HATALMAS adagot. Mi a mekiben ebédeltünk, kivételesen. Délután ötre a keresztfiunk születésnapjára voltunk hivatalosak, addigra visszaértünk. A szülinap sötétedésig tartott, este kilenckor még vadul társasoztunk. Tíz után értünk haza.
június 19. vasárnap - délelőtt mennem KELLETT a templomba, mert a régi lelkész búcsúztatására egy éneket kellett megtanítanom a gyülekezetnek az istentisztelet előtt. Meghagytam odahaza, hogy fél 12-re Veronika ebédeljen meg, pakoljon össze és öltözzön fel. Istentisztelet után rohantam vissza neki hajat sütni (egy óra hossza ugyebár), aztán vittem őt a főpróbára. Aznap ugyanis a tánciskolájának a táncgálája volt, amire kibérelték a helyi művközpont színháztermét. Fellépett az összes csoportjuk az összes létező koreográfiával, Veronika is táncolt négyben. Szóval egy órakor leadtam őt a főpróbára, utána hazamentem, ebédeltem én is, majd altattam Zsófit, aztán négyre visszamentem az előadásra. Hatra lett vége, Veronika kikönyörgött még egy fagyit is, amihez HOSSZÚ sort kellett kiállni, mert nem csak ő gondolta azt a táncgála után, hogy megérdemel egy fagyit, hanem másik száz család is. Este hétre értünk haza.
június 20. hétfő - a szokásosnál korábban indult a reggel, mert hétfőnként nyolcra a város másik végére kell érnem Zsófival a dugóban, gyógytornára. De ma csak egy gyógytorna lesz, a másikat áttették keddre. Szóval már hétkor elindultunk a reggeli körre. Délután öttől Dávidnak zeneiskolai évzáró és bizonyítványosztás, amiről nem lóghat el, mert a tanára most megy nyugdíjba, tőle illik azért elbúcsúzni személyesen. Ugyanekkor Ádámnak és Veronikának évzáró és bizonyítványosztás az általános iskolában, amiről szintén nem lóghatnak el, mert Ádám most ballag el az általánosból, megy a kisgimibe, Veronika meg szerepel a műsorban, verset mond. Úgy oldottuk meg, hogy a férjem ment Dáviddal, én Veronikával meg Ádámmal, aput meg elhívtam a két kicsihez. Dávidék hamarabb végeztek a zeneiskolában, az általános iskolai évzáró nagyon elnyúlt, utána meg még fagyizni akartak, természetesen. Este nyolc után értünk haza. Apukám türelmetlen volt, hogy hol vagyunk már.
június 21. kedd - elviszem Zsófit a másik gyógytornára. Ezzel ugrott a nyugis kedd délelőtt. Megfigyeltem, hogy amit délelőtt nem végzek el, arra már egész nap nem lesz idő...
június 22. szerda - tanévzáró Te Deum Dávid gimijében délután öttől. A férjemet szerveztem be, hogy munka után üljön be, Dávid barátjának édesanyját pedig arra, hogy vigye el Dávidot a tett helyszínére, így én itthon maradhattam a kicsikkel a hőségben. Az osztályfőnök szólt, hogy a gyerekek egyenek előtte és vigyenek vizet, mert hosszú lesz. De azt nem sejtettük, hogy ennyire hosszú... Negyed hétre még csak a Te Deumnak volt vége, még akkor jöttek a versenyeredmények, a dicséretek kiosztása, és csak az után következett a zártkörű bizonyítványosztás az osztályteremben. A férjem este héttől bibliakörre szeretett volna menni, hát ez nem jött össze. Este nyolcra lett vége a banzájnak, értük mentem, összeszedtem őket autóval, aztán elmentünk a mekibe ünnepelni. Kilencre anyósom is leszállt a buszról Veronikával és Ádámmal, elvitte őket egy napra vidékre hűsölni, macskázni, málnát szedni. Visszaadtam neki a sztrapacskás fazekat. Fél tízre haza is értünk.
június 23. csütörtök - Reggel kilenctől Dévény-kezelés Zsófinak, utána bevásárlás, ebédfőzés, altatás. Délután beiratkozás a kisgimibe. A nagyokat már simán otthon merem hagyni, de Zsófi még csak másfél éves, húsz percnél tovább nem merem rábízni még a tizenkét évesemre sem. Szóval altatás után felpakoltam őt, elvittem anyósomhoz, majd elvittem Ádámot beiratkozni a kisgimibe. Szerencsére jókor érkeztünk, nem kellett sokat várni, és hamar sorra kerültünk. Szimpatikus, fiatal, mosolygós tanárnőt fogott ki osztályfőnöknek. Utána még beugrottam a Pepcóba, hátha van ott Gyurinak lenvászon nadrág, Zsófinak meg fürdőruha, de nem volt. Majd felszedtük Zsófit anyósomtól, és húztunk haza. Este hatra értünk haza. Én ekkor még nekiálltam főzni: készítettem egy nagy adag hagymás krumplis tésztát, meg főztem egy kiló csirkecombból pörköltet. Veronika összepakolt másnapra, én csak listát írtam. A hétvége ugyanis megint sűrűnek ígérkezett. Nagyon későn kerültünk ágyba, 11 után.
június 24. péntek - meséltem már arról, hogy a táncolás milyen elköteleződést igényel. Nos, Veronika tánccsoportja sikeresen kvalifikálta magát a balatonfüredi Európa-bajnokságra, tehát tiszta sor volt, hogy elmennek a megmérettetésre. De Veronika még csak nyolcéves, hogy engedjem el egyedül a Balatonhoz két-három napra? Vigyázni kell rá, terelgetni, meg a haját elkészíteni a koreográfiához (mondtam már, hogy egy óra a haját besütni?), szóval felvállaltam, hogy elviszem a Balatonhoz egyedül, autóval, a csoportért. Pénteken reggel kilenckor indulunk, kettőtől elfoglaljuk a szállást, délután csobbanunk a Balatonban, szombat délelőtt hajsütés, 12-re a lányok mennek a verseny helyszínére, háromtól színpadra lépnek, este fél kilenctől eredményhirdetés, tízkor meg indulunk haza, mert másnap reggel MEGINT programom van... Sűrű, nagyon sűrű. Ehhez találtam egy ismerős anyukát, aki hajlandó volt beszállni mellém az autóba és a benzinköltségbe is. A férjem az utolsó pillanatban kitalálta, hogy ő is jön, ami hatalmas megkönnyebbülést okozott, mert rettegtem az egyedül vezetéstől és közben egyedül navigálástól, akár a körgyűrűn, akár Budapesten át. Még úgy is, hogy lett volna mellettem másik felnőtt. Gyurival már összeszoktunk, a necces helyeken én vezetek, ő navigál, így minimális eltévedéssel és rendszerint mindennemű veszekedés nélkül oda szoktunk érni mindenhova. Ha meg elfáradok, cserélünk. Reggel kilenckor indultunk, előtte még összepakoltam, meg főztem tésztát a pörkölthöz. Egész héten mostam, minden szabad percemben szennyes ruhát válogattam, mosást tettem be, aztán tiszta ruhát válogattam, és tiszta mosogatóval hagytam ott a házat. Anyósom jött reggel vigyázni a gyerekekre, ebédre meg a szüleim is odaértek vidékről. Gyuri meg csinált egy csomó melegszendvicset az útra. Baleset volt a körgyűrűn, ezért Budapestet választottuk. Gyuri kezdett vezetni, félúton cseréltünk. Pontban délután kettőre értünk a szállásra, ha akartuk volna, se lehettünk volna pontosabbak. Délután csobbantunk egyet a Balatonban, NAGYON meleg volt a víz, még a gyorsan mélyülő északi parton is. Este közös szalonnasütés, majd alvás.
június 25. szombat - délelőtt tízkor el kellett hagynunk a szállást, ezért addigra meg kellett csinálnom Veronika haját (egy óra, ugyebár). Majdnem sikerült is, tíz perccel megcsúsztunk. Fél 12-kor indultunk el a verseny helyszínére. Mivel a szülők nem mehettek be a backstage-be, ezen a ponton Veronikát a tánctanárok gondjaira bíztam és feltettem a buszra, mi meg Gyurival kihasználtuk a szabadidőt, és ebéd előtt felmentünk az Őrtorony-kilátóba Tihanyban. Majd megebédeltünk a Halsütőben, aztán háromra beültünk megnézni Veronikáék fellépését. Utána vele együtt megnéztük a tihanyi bencés apátságot, barangoltunk egyet Tihanyban, beültünk egy pici középkori templomba misére, aztán nyolcra visszavittük Veronikát az eredményhirdetésre, ami csak kilenckor kezdődött meg. Nyolckor még javában folyt a verseny, megcsúsztak picit. Fél 11-kor tudtunk elindulni autóval, negyed háromra értünk haza, és háromnegyed háromra kerültünk ágyba.
június 26. vasárnap - A gyülekezetünk vezető lelkészét búcsúztattuk, 41 évnyi szolgálat után. Ez nem olyan alkalom, amit ki lehetne hagyni, ahhoz túl sok minden köt mindkettőnket a gyülekezethez. Negyed tíztől főpróba, amit én vezetek, tíztől istentisztelet. Az egyházkerületi énekkar is énekelt párat. A lelkész a szokásosnál is hosszabban prédikált, negyed 12-kor fejezte be, még EZUTÁN jöttek a köszöntések - köztünk a miénk -, az emléktábla leleplezése, az új parókia bejárása, és a hidegtálas fogadás. Szerettem volna, ha tudunk maradni a fogadásra is, de az már túl sok volt. Délután is programunk volt, oda kellett érni, közben még ebédelni kellett volna, meg altatni a kicsit, és prezentábilis állapotban hozni a nagyobbakat. Úgyhogy fél egykor, az istentisztelet után meglógtunk Gyurival, beugrottunk a LIDL-be készételért, amit csak melegíteni kell, mivel amit még csütörtökön főztem, már nem lett volna elég az egész családnak, öt felnőttnek és öt gyereknek. Otthon bekaptuk, altattunk, aztán fél négyre mentünk Balázs keresztapjának újmiséjére az összes gyerekkel, kivéve Zsófit, akit anyósom gondjaira bíztunk, aztán pedig tovább a fogadásra este hatra. Kilencig maradtunk. Közben a szüleim valamikor négy körül hazamentek. Este még sokáig pakoltunk, mert Gyuri másnap a céggel Németországba utazott négy napra, busszal. Vállaltam, hogy varrok neki egy szemtakarót a buszútra. És csak most értem rá megvarrni, korábban egyszerűen nem jött össze...
június 27. hétfő - Még mindig nincs vége. Gyurit reggel fél hétre leszállítottam céghez, hogy felszálljon a buszra. Veronikát nyolcra elvittem a tánctáborba, ami ezen a héten van, aztán délelőtt még aludtam két órát Zsófival, amire nagyon szükségem volt, mert még ma is sokat kellett vezetnem. Ugyanis jelenésem volt Debrecenben, ahol egy volt tanárom hetvenedik születésnapjára szerveztek szentmisét és koncertet, amin énekelni szerettem volna, és leróni a tiszteletemet legalább egy kézfogással. A mise délután háromkor kezdődött, előtte a próba fél kettőkor, előtte kellett valahogy eljuttatnom a két fiút a szüleimhez vidékre. A szüleim vasárnap nem tudták őket elvinni a fogadás miatt, amire a gyerekek is hivatalosak voltak (nem bánták meg, jó volt a táp, haspók Ádámom emlegette is, hogy ezért megérte végigülni a misét), maradni meg nem tudtak tovább, mert nekik is van odahaza kutya-macska, akiket még pénteken ott hagytak. Ezért azt találtam ki, hogy hétfőn felrakom a fiúkat a vonatra itt, a szüleimnek megtelefonálom, hogy hol ülnek, mert telefont most nem vihetnek a fiúk magukkal, aztán a végállomáson a szüleim leszedik őket a vonatról. Ez volt az első ilyen utazásuk. Anyukám nagyon pánikolt ettől, hogy jaj mi lesz a gyerekekkel, a vonaton maradnak, vagy elrabolják őket, vagy mittudomén mitől féltette őket, hogy mi történhet velük a vonaton egy óra hosszat, végállomástól végállomásig. Majdnem lefújta a dolgot. De apukám beleegyezett. Elvégre ilyen idős koromban én már vígan vonatoztam egyedül. Ez nagyon jól jött, mert egyébként nem tudtam volna őket időben eljuttatni a nagyszülőkhöz. Fél 12-kor nekiindultunk a városnak, Balázst és Zsófit leadtam anyósomnak délben, a fiúkat fél egykor feltettem a vonatra, és fél kettőre oda is értem a próbára Debrecenbe. Este hatkor indultam vissza, a fogadást ott is kihagytam, hogy időben hazaérjek. Még így is fél kilenc lett, mire a bevásárlás után összeszedtem a kicsiket, és hazaértem. Utána gyors vacsora, mert délelőtt 11 óta nem ettem semmit, és már NAGYON éhes voltam. El se hittem, hogy megcsináltam, nagyon elfáradtam a végére. Gyuriék este tízre értek a szállásra Németországban, és ők még jól is jártak, mert a másik busz hozzájuk képest három órás késéssel érkezett.
június 28. kedd - végre kitört a nyári szünet a számomra is!!! Végre elfogytak a különböző alkalmak, amikre ki kell öltözni, el kell jutni, részt kell venni. Megadtam Istennek, ami az Istené, és mindenki másnak is, ami az övé. Innentől fogva láblógázás lesz. Röhej, de annak idején, amikor még csak egy-két gyerekem volt, alig bírtam a teendőkkel, most meg három gyerekkel úgy érzem, mintha szabadságot vettem volna ki, olyan nyugis minden. Reggel nyolcra elviszem Veronikát táborba, a két kicsi még alszik. Zsófi délelőtt tízig fel se ébred ebben a hőségben, pedig pólóban és leggingsben altatom, hogy ne melegedjen túl. Délelőtt mosok egyet, bepakolom a mosogatógépet, adok enni a kutyának-macskának, pakolgatok, takarítok egy kicsit, aztán jön a hőség, és kidőlök én is. Ebédre főzök valami könnyűt, egyszerűt, aztán déli altatás, addig Balázs képernyőzik. Négyre elmegyek Veronikáért, aki este ötig, hatig elkézműveskedi Balázzsal MÉG EGYSZER azt, amit a táborban csináltak, hogy Balázsnak is legyen egy ugyanolyan. Este hattól vacsi, héttől meg - amikor már nincs olyan hőség -, kimegyünk az udvarra. Én a hintaágyban ejtőzöm Zsófival és olvasgatok, Balázs meg Veronika hintázik meg trambulinozik, vagy bogyókat szednek a kertben. Van málna, egres, áfonya, ribizli, fanyarka, erdei szamóca, meg josta. Nyolctól végzek egy kis kerti munkát (átültetés, elszáradt virágok metszése), fél kilenctől locsolok. Kilenckor bemegyünk, gyors vacsora, mosakodás, aztán én altatom Zsófit, Veronika meg Balázst. Saját magát sajnos nem sikerül altatnia, úgyhogy felmegyek, elaltatom őt is. Érdekes, amikor ott vagyok vele, öt perc alatt kidől. Aztán visszaosonok Zsófi mellé éjszakára. Nincs egy hangos szó, se veszekedés, se kuncsorgás képernyőidő után, meg hiszti, amiért nem ízlik a főztöm. Nyugi van, szansájn, halidéj. Nagyon rámfért már. Most ez a feladatom: alaposan ki kell pihennem magamat, mert szombat hajnalban indulunk a Balatonhoz. Megint le kell vezetni négy órát a pályán. Azt nem szabad fáradtan.
