A mi kis családunk

A mi kis családunk

Hasplasztika

2021. május 14. - gchg
Zsófi születésénél tavaly októberben nagyon nagyot kellett rajtam vágni, hogy a babát ki tudják venni. Lett egy nagy vízszintes és egy nagy függőleges vágásom is. Nem gyógyult se szépen, se gyorsan, és valahogy olyan fura volt. Már tavaly karácsonykor éreztem, hogy valami nem stimmel: amikor a karácsonyi csoportképhez mindannyian hasra vágtuk magunkat a fenyő alatt, nekem olyan érzésem volt, mintha megint terhes lennék és egy labdán feküdnék. A tükörbe nézve (ritkán nézegetem magamat csak úgy) pedig furcsa látvány fogadott. A negyedik gyerekig csak köldök felett domborodott előre a hasam. Most az ötödik után azonban már köldök alatt is. Ráadásul aszimmetrikusan: jobb oldalon volt egy határozott, lelógó dudor. 

 

Gyors guglizás után kiderült, hogy ez valószínűleg hegsérv, ami a császármetszés egyik igen gyakori szövődménye. (Méghogy császárral szülni könnyebb meg biztonságosabb, pláne kevésbé fáj. Pont ellenkezőleg.) Az a labdányi dudor a hasam jobb felén, azok a beleim voltak, ahogy a hasfalamon keletkezett lyukon át kitüremkedtek a hasüregből. Az ambuláns sebészetre nem kell beutaló, csak időpont, azt viszonylag gyorsan kaptam is. Ott a sebész igazolta a gyanúmat: tényleg hegsérvem van. Szép nagy. Műteni KELL, mert magától nem javul meg, és ezt a műtétet a TB állja is. Békeidőben három héten belül megműtenének, gyakorlatilag azonnal. Csakhogy épp műtéti tilalom volt. A covid miatt még a 2020 tavaszi betegeket se műtötték meg, én pedig még időpontot se kaphattam és várólistára se kerülhettem. Amikor rákérdeztem, kb milyen hosszú a várólista, elmondta a sebész, hogy ha aznap feloldanák a műtéti tilalmat, akkor is kb 2022 tavaszán kerülnék sorra leghamarabb. És a harmadik hullám vége ekkor még a kanyarban sem volt. Kaptam két fűzőt TB támogatással, meg két hónap múlvára egy UH időpontot, ennyire volt képes értem az állami egészségügy. Én azonban nem szerettem volna beláthatatlan ideig várni, mert nagy volt a kockázata annak, hogy visszafordíthatatlan állapotromlásom következik be. Kevésbé volt veszélyes, hogy kizáródik a sérv (elhal egy bélszakasz), mivel túl nagy volt a sérvkapu. Nagyobb volt a veszélye annak, hogy akkorára nyílik a sérv, hogy már nem lehet visszahelyezni a tartalmát a hasüregbe, valamint hogy a bélfodrok kitapadnak a sérvkapun kívülre. Akkor megint csak ott tartunk, hogy a sérv műthetetlen, mert a visszahelyezéssel megsérülhetnek a belek, én pedig hatalmas kötényhassal és fűzővel élhetek életem végéig. Nem valami vonzó kilátás. Egészségesnek sem mondható. És a legkevésbé sem esztétikus. 

Mivel a magánegészségügy még mindig működőképes és képes ellátni mást is, mint a covidos betegeket, ebbe az irányba mozdultam el. Magánban egy héten belül kaptam ultrahangra időpontot, és három hét múlva egy plasztikai sebészhez. Majdhogynem szabadkozott az asszisztens, hogy miért csak olyan sokára. 

Nekem már az első terhesség alatt szétcsúszott az egyenes hasizmom, de csak a harmadik baba után vált igen látványossá. Veronika születése után vettem észre, hogy a hasam nem húzódik vissza, ahogy szokott, és ahogy kellene. Hónapokkal a szülés után még mindig körülbelül félidős terhesnek néztem ki. Elkezdtem hasizom-gyakorlatokat végezni, de semmi javulást nem láttam, sőt. Nem telt sok időbe kiguglizni a választ: rectus diastasis. Magyarul szétnyílt hasizom. Durván a népesség harmadát-felét érinti, férfiakat és nőket vegyesen. Férfiaknál a túlsúly az elsődleges rizikófaktor, nőknél azonban a terhesség. A hasizmot középen egy rugalmas hártya, a bőnye köti össze, ami terhesség alatt kitágul, majd a szülés után visszanyeri eredeti alakját. Jó esetben, ha jó géneket örököltél. A génlottó nyerteseinek lehet, hogy semmit sem kell tennie a lapos hasért, karcsú derékért, minden erőfeszítés nélkül is jó lesz az alakjuk, akárhány gyerek után is. Aki meg kevésbé szerencsés géneket örököl, az akár hülyére is edzheti magát, akkor sem tud megszabadulni a terheshasra emlékeztető domborodástól. A hagyományos hasizom-gyakorlatok, amik hasprést igényelnek, ezt az állapotot csak tovább rontják, a bőnye csak tovább nyúlik, miközben az egyenes hasizom nem erősödik. Az érintettek tartósan félidős terhesnek néznek ki. A kialakult bőrfelesleget sem lehet letornázni: ha kinyúlt, akkor úgy is marad, lelógva. A magyar egészségügyi ellátás semmiben nem segíti az érintetteket: sem a diagnózis felállításában, sem a megoldásban. Bár az állapoton - ha nem túl súlyos - kitartó gyógytornával lehet javítani, és egyszerű műtéttel teljesen rendbe lehet hozni, egyiket sem támogatja a TB. Nekem is azt mondta a sebész, amikor rákérdeztem, hogy mivel "a rectus diastasis nem sérv, ők ilyet nem műtenek". Pont. Hiába a sorozatos terhességektől ment szét a hasfalam, a szétnyílt hasizom műtéti korrekciója nem helyreállító műtétnek számít, hanem esztétikainak. Pedig a hasizom a legfontosabb törzsizmunk, nem csupán esztétikai szerepe van. Az összes belső szervünket a hasizom tartja a helyén, és gyakorlatilag minden mozgáshoz használjuk. A megfelelő hasizom hiánya változatos és komoly szervi problémákat okozhat, a nemi szervek megsüllyedésétől kezdve vizeletvisszatartási problémákon és gerincbántalmakon át az állandósult deréktáji fájdalomig. Helyesen és gondosan kivitelezett, mindennapos, kitartó gyógytornával a kisebb szétnyílásokat sikeresen szűkíteni lehet. De ez tényleg mindennapos tornával jár, és egy újabb terhesség után kezdhettem volna elölről, szóval nem láttam értelmét belekezdeni, mivel sosem zártunk ki, hogy lesz még gyerekünk. Ahogy lett is: a harmadik után született még kettő. Zsófi után pedig már mindegy volt, hiszen a sérvet semmilyen tornával nem lehet helyrehozni, csak műtéttel. 

diastasis_recti_illustration3.png

A harmadik szülésem utáni időszakot lelkileg igen nehezen éltem meg. Én ugyan tudtam, miért nézek ki félidős terhesnek, de a környezetem nagy része nem tudta. És bizony kaptam a beszólásokat sorozatban. Rendszerint segítő szándékkal, de attól még nem voltak kevésbé fájdalmasak. A leggyakoribb az volt, hogy gratuláltak a következő babához, és kérdezték, mikorra vagyok kiírva. Ismerős anyuka az oviban felajánlott nekem egy magzati monitort, hogy figyelemmel követhessem a (nemlétező) babám szívhangjait. Másik ismerős anyuka teljesen jószándékkal a kezembe nyomott egy prospektust, hogy milyen tornákat kellene elvégeznem ahhoz, hogy ne így nézzek ki. A ruhaboltokban kedvesen megmutatták, hol találom a terhesnadrágokat. Vérvételen a sorban előre akartak engedni, tömegközlekedésen meg hellyel kínáltak, mint terhes kismamát. Én meg nem győztem magyarázkodni, hogy nem, nem vagyok terhes, ez csak egy jól fejlett szétnyílt hasizom... Nem csoda, ha nem szívesen néztem tükörbe. 

Hát így jutottam el plasztikai sebészhez, amit sosem gondoltam volna magamról. Elsődlegesen természetesen a hegsérvet szerettem volna rendbehozatni, másodlagosan pedig felmerült bennem, hogy ha már ott vagyok a műtőasztalon, ha már altatnak és vágnak, ráadásul pont a hasamat, akkor talán a rectus diastasist is helyre lehetne hozatni egy füst alatt. (Ez az új-zélandi édesanya kb ugyanezt az utat járta be, mint én: ikrek, szétnyílt hasizom, császár, hegsérv, bőrfelesleg, műtét.) A sebész felmérte az állapotomat, aztán hasplasztikát javasolt. Ez jóval több, mint egy egyszerű sérvműtét. A szeméremdomb fölötti vízszintes vágás után a köldököt körbemetszik, felpreparálják a bőrt egészen a bordaívig, a hasizmot hosszában összevarrják szegycsonttól szeméremcsontig, a bőrt feszesre húzzák a hasfalon, a felesleges bőrt eltávolítják, a köldököt pedig egy, a bőrön metszett új lyukon keresztül kivarrják. A hegsérv ellátása ennek a nagy, 2-3 órás hasi műtétnek csak egy viszonylag kisebb szelete. Gyakorlatilag a sebész a teljes hasfalamat helyreállítaná, nem csak a sérvet foltozná be.  A felépülési idő hat hét, a teljes gyógyulás fél-egy év. 

Eldöntöttem, hogy belevágok. Nem akartam ekkora hassal maradni egész hátralévő életemre. A műtétre leghamarabb a szülés után fél évvel nyílt lehetőség. Nekem 2021. május 3-án végezték el, egynapos sebészet keretén belül. A műtét után egy éjszakát megfigyelésre bent tartottak, másnap reggel mehettem haza. A műtét kívül "csak" egy hosszú heggel jár, amit takar majd a bikinialsó, belül azonban hatalmas a sebfelszín (bordaívtől szeméremdombig az egész hasfal), ami erősen váladékozik, ezért két drain-csövet is kivezettek, a végén palackkal, abban gyűlt a folyadék. Magáról a műtétről és az azt követő felépülésről mindent elolvastam, amit magyar és angol nyelven csak lehet, nézegettem előtte-utána fotókat, még néhány videót is megnéztem magáról a műtétről. (Erős gyomrúaknak itt található egy ötperces videós összefoglaló.)Tudni akartam, mire számíthatok, hogy felkészülhessek rá. Azt sok helyen leírták, hogy a fájdalom nem elviselhetetlen, inkább csak egy erős izomlázhoz hasonlít. Azt is sok helyen olvastam, hogy az első pár nap a legrosszabb, amikor mindenképp kell segítség, hogy ellásson engem+a gyerekeket+a háztartást+a kutyát, ha van. Valamint hogy két hetet érdemes kivenni, de van, aki egy egész hónapra szabadságra megy. De arra nem számítottam, hogy amikor felébredek a műtétből, nem kapok majd levegőt. Mivel belülről "szorosabbra vettek", kívül pedig alaposan befűztek, a visszahelyezett sérvtartalom a rekeszizmot felnyomta, ettől a mellkasüregemben egyből kevesebb hely lett a tüdőmnek, és szinte semmi a gyomromnak, így enni is alig tudtam. Az orvos elmondta, hogy a bélfodrok már elkezdtek kitapadni a sérvkapun túlra, és a sérvtartalom nagyon nehezen volt reponábilis (visszahelyezhető), ezért érzem így magam. Ezt hallva bizony nagyon örülök, hogy nem kellett kivárnom, amíg az állami ellátásban majd egyszer valamikor sorra kerülök (jelen sorok írásakor 764 napos a várólista egy hasi sérvműtétre a megyei kórházban, és ebben még nincsenek benne azok, akiknek a problémája az elmúlt fél év során derült ki, és akiket még várólistára sem vettek), hanem vagyunk abban az anyagi helyzetben és volt annyi félretett pénzünk, hogy magánorvoshoz fordulhassak. 

Az első pár nap kegyetlen volt. Nem voltak igazán nagy fájdalmaim, a vágás pl a legkevésbé se fájt, de mozgásomban erősen korlátozott voltam. Az összevarrt hasizom bizony erősen fájt, ha használtam. De nem is volt szabad használni, nehogy felszakadjanak a varratok. Csakhogy könnyű ezt mondani. Első kézből tapasztalhattam meg, milyen sokféle mozgásformához használjuk a hasizmot, és mit jelent a hiánya. Nem tudtam se felülni, se lefeküdni az ágyba. Se tüsszenteni, se köhögni, se orrot fújni, se vécézni. Se odébb húzni egy széket, se felemelni a kislányomat. Se lehajolni, hogy felvegyek egy zoknit, vagy bekössem a cipőmet. Se oldalra fordulni az ágyban. Se hátradőlni egy fotelban. Aludni alaposan felpárnázva tudtam csak a nappaliban, míg Zsófit éjjel is anyu látta el. Az első napokban csak nagyon-nagyon lassan javultam, hihetetlenül apró lépésekkel. Nagy lépés volt például, amikor pár nap után egyedül is el tudtam készíteni a saját reggelimet, nem kellett többé kiszolgálni. A császár jobban fájt, mégis valahogy hamarabb mobilizálódtam utána.  Most napokig kiegyenesedni se tudtam a hasamon lévő heg miatt, mert feszült a varrat, ettől viszont a hátam kezdett el kibírhatatlanul fájni, és követelte a fekvést - ami meg a légszomj és a gyomromat érő nyomás miatt kialakult átmeneti reflux miatt volt kényelmetlen. Nem is beszélve a belőlem kilógó két csőről, végükön a félliteres palackokkal, amiket úgy cipeltem magam után, mint a rajzfilmes rabok a lábukra vasalt golyóbist. Végül az egészet beletettem egy szatyorba, és a vállamra véve hurcolásztam mindenhová magammal. Eredetileg azt hittem, hogy pár nap alatt felépülök a műtétből annyira, hogy újra el tudjam látni a családot, és hozni-vinni tudjam a gyerekeket, Zsófi emelgetését kivéve, de rosszul gondoltam. Ez bizony egy nagy hasi műtét, a felépülés belőle pedig lassú folyamat. Anyukámat eredetileg csak pár napra kértem, mondjuk hétfőtől csütörtökig, hogy költözzön hozzánk segíteni, ellátni engem meg a családot, aztán muszáj volt marasztalnom a második hétre is. Anyósom pedig hozta-vitte a gyerekeket, amíg Gyuri dolgozott. 

A műtét utáni ötödik napon voltam az első kötözésen, akkor kivették az egyik csövet, kaptam vízálló kötést, amivel végre zuhanyozhattam is. Aznap éjjel pedig már fájdalom nélkül tudtam oldalra fordulni az ágyban, hogy ellássam a kislányomat, és másnaptól ugrásszerű javulás mutatkozott a gyógyulásomban, a mozgásomban.

Műtét utáni tizedik napon vették ki a második csövet is. Rákövetkező héten lesz a varratszedés, műtét után hat héttel pedig végre levehetem majd a fűzőt, és akár strandra is mehetek majd, futhatok, emelhetek, bicajozhatok, bármit. :)

Műtét után nyolc nappal vezettem először: elmentem a gyerekekért az iskolába. Az iskolaudvaron megkaptam az első elismerést is: milyen szépen lefogytam. :) Pedig nem is. A plasztikai sebész elmondta, hogy a hasam vékony, nincs rajta sok zsír, márpedig ő belülről is látta. "Csupán" a hasfalam állt helyre. Az a hasfalam, amit szétnyomtak a terhességek, és szétszabdaltak Zsófi születésekor. A műtéttel visszakaptam valamit a terhességek előtti testemből. Fura érzés. Lecsúsznak rólam a nadrágjaim, végre jól állnak a ruhák, pólók, nem nézek ki terhesnek. Nincs lyuk a hasamon, és nem kell előregyártott válaszokkal készülnöm arra, hogy valaki megjegyzést tesz a külsőmre, akár egy vadidegen is. Szokni kell még. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mikiscsaladunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7116556742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása