Múlt vasárnap éppen az istentiszteleten ültem, amikor rápillantottam a telefonomra. Gyuri hívott, levelet írt, meg sms-t is küldött. Mint kiderült, leszelt egy darabot az ujjából a szeletelővel, és nem tudta, mit tegyen. Azonnal kisurrantam a hátsó bejáraton, persze az előző lelkészt éppen akkor készültek kitüntetni. Remélem, nem vette észre, nem akartam volna megbántani őt, de mennem kellett, ki tudja, mit csinált az az ember magával odahaza... Rekordidő alatt értem haza, rosszulléttel küszködve. Ádám látta az ablakból, amikor hazaértem, szerinte extragyorsan álltam be. Istennek legyen hála, nem történt nagy katasztrófa, amit a hazafelé úton vizionáltam, nem szelt le akkora darabot az ujjából, hogy lett volna értelme visszavarrni, vagy berohanni a balesetire bekötözni. Szerencsére vastag a bőre, gyakorlatilag csak bőrt nyisszantott le, egészen picike hús volt csak azon a darabon, amit megtalált és megmutatott nekem. A sebfelszín viszont nagy volt, és erősen vérzett, annyira, hogy igazából nem lehetett látni a sebből semmit sem, hogy hogy néz ki. Betadine, steril kötés, elszorítás, én meg lefeküdtem a rosszulléttől, ebédre maradékot ettünk. Este kötéscsere, erre felszakadt a seb, megint erősen vérzett. Betadine, steril kötés, szorítás megint. Hétfő reggel irány a gyógyszertár, ott javasoltak valamit, ami nem ragad bele a sebbe, ha azzal kötjük be, meg javasoltál a Curiosát, amit nyílt sebbe is lehet kenni, ha már nem vérzik. Fontos volt valami megoldást találni, mert nem lehettem mellette kötözgetni a sebet, Gyuri ugyanis kedd reggel Pestre ment dolgozni egész hétre a munkahelyével. Ráadásul egy wellness-hotelban szállásolták el őket a Margitszigeten. Mondanom se kell, a wellness-részleget kihagyta, a szimpla zuhanyozás is nagy kihívás volt ilyen kézzel. Latex kesztyűvel oldottuk meg. Utána megint sebkötözés, felszakadt, vérzés, Betadine, steril kötés, szorítás, és Pesten hagyja nyugiban, ne kösse át magának, csak ha nagyon muszáj.
Én meg itthon maradtam a gyerekekkel egyedül egész hétre. Nagyon szerettem volna kedd este eljutni a házas bibliakörre, de már délelőtt láttam, hogy nehéz lesz. Aztán egyáltalán nem is sikerült. Ádámmal még verset kellett tanulni (János vitéz első 12 versszak), a szüleim meg csak este hétre értek ide, és még ki is kellett menni eléjük Majlátra. Lemondtam a bibliakört. Kedden este apu a helyemen aludt, anyu lent a nappaliban Ádámmal, én meg Zsófival. Eseménytelen este volt, leszámítva azt, hogy Ádámmal vérre menő harcot vívtam, hogy megtanuljuk a verset. MINDENT megtett, hogy ne kelljen tanulnia, és hogy amikor már hozzáfogott, akkor se a verset tanulja, hanem Petőfit szapulja. Pedig nem nehéz: olvasd fel hangosan mindegyik versszakot ötször, aztán próbáld elmondani könyv nélkül. Ha nem megy, olvad fel még kétszer, majd próbáld elmondani. Ha megy, ugorjunk a következő versszakra. Nem nehéz. Bárki mással. De Ádámmal kegyetlen volt. Ordítottam. De megtanulta. Szerinte a János vitéz egy fos, Petőfi meg egy idióta. Nem lesz bölcsész a gyerek, annyi már biztos.
Szerdán paradicsomotültettem a szüleimnek (lett három tácával, most kikeltek, nem úgy, mint tavaly), meg muskátlit, közben lencse főtt sonkával. Ádámmal kedden a déli altatás közben, meg szerdán a déli altatás közben is hosszas vitát folytattam messengeren arról, hogy ő nem akar ott maradni a délutáni foglalkozáson, haza akar jönni/mamáékhoz akar menni. Megzsaroltam, hogy akkor nincs képernyő egy hétig, erre nagy duzzogva, de ott maradt. Nagyon elegem van már ebből. Csak három dolga van a sulin kívül: gyógyúszás, csillagászati szakkör, és templom. És MINDEGYIKET megpróbálja elszabotálni MINDEN EGYES ALKALOMMAL... A gyerekek vacsorára alaposan nekiláttak a lencsének, Ádámnak még a nadrágjára, a pulcsijára, a pólójára, a székére és a széke alá is jutott belőle. :D Szerda este lent aludtam Zsófival, a középsők meg hárman egyedül a nagy gyerekszobában. Eseménytelen este volt. Tízre már mindenki aludt. Veronika egész délután azt mondogatta, hogy neki sokkal jobb, ha alaposan megszervezi a napját, korán megcsinálja a házi feladatát, és korán ágyba bújik. Így is tett.
Csütörtök reggel beírattam Balázst az 1 b-be. Vittem magammal Zsófit is, aki jókislányként hódított. :) Mindent jó előre előkészítettem, a papírokat géppel töltöttem ki, Gyuri már egy hete alá is írta, beszereztem a NEK adatlapot a diákigazolványhoz. Csak az anyakönyvi kivonatról feledkeztem el. Autóba be, irány haza Zsófival, hívtam Gyurit, hogy hol is tartjuk mi az anyakönyvi kivonatokat. Második körben azért azt is bemutattam. Balázs sorozatban harmadik napja nagyon sír, amikor ott hagyom az oviban. Hogy az elnyúlt tavaszi szünet miatt sír-e, vagy már nagyon akar iskolás lenni, nem tudom. Mindenesetre gyakorlatilag óránként kérdezi, hogy mikor lesz már nyár, és mondogatja, hogy nagyon szeretne már strandra menni. Ja, egyébként a múlt héten csütörtökön Szabó Lőrinc versmondó versenyen volt. Egy baromi hosszú verset tanult meg, a holló meg a rókát. Az se volt semmi. Szóltak ugyan nekem, hogy áprilisban lesz ez a verseny, és hogy az ovi Johannát meg Balázst indítaná rajta, de azt nem mondták, hogy pontosan mikor lesz. Én még csak ott tartottam, hogy próbáltam megfelelő verset keresni. Hát nem volt könnyű. Ugyanis Szabó Lőrincnek vannak ugyan gyermekeknek SZÓLÓ versei, de ezek majdnem mind az apa szemszögéből íródtak, nem lehet őket egy hatéves kisfiú szájába adni. Vagy ha igen, akkor meg egy versszakosak. Meg van a "reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter, és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó!" De az már lerágott csont. Bár éppen aktuális lett volna, lévén hogy húsvétkor tényleg esett a hó. Szóval nehéz volt verset választani. Erre hatodikán írta a vezető óvónő, hogy tizenharmadikán elvisszük-e őt is a versenyre, mert Johannáék aznap már nem mennek oviba, mert verseny lesz. Persze, elvisszük. Azt nem mondtam neki, hogy nekünk még a vers sincs kiválasztva, és már csak hat nap van hátra, abból is hármat Balázs a szüleimnél tölt, a tavaszi szünet miatt.
Mindenesetre kiválasztottam kettőt, a Sokat tud az én kezem-et, és A holló meg a rókát, és ebből Balázs a hosszabbikat választotta, mert meg akarta nyerni a versenyt. Naponta háromszor is elővettük a verset, meg apu is sokat mondta vele, amíg náluk volt, így aztán az utolsó pillanatban, a verseny délelőttjére sikerült megtanulnia hibátlanul. De sajnos nem nyert vele, mert az ovis korcsoportban csak hat versenyző volt, és nem osztottak helyezéseket, helyette mindenki nyert valamiben. Eléggé elhúzódott a döntés, sokat kellett várni rá. Végül azt szülték meg, hogy Balázs lett a "legjobb verses mesélő". Egyébként két másik gyerek is a Sokat tud az én kezem-et választotta. Meg volt két beszédhibás kisgyerek, és egy háromésféléves. Most melyik veszítsen? Így mindegyik nyert egy könyvet meg egy oklevelet, és boldogan távoztak. Na szóval, ezért aztán Balázs azon a héten se ment oviba, szerdán ugye tanultuk a verset, csütörtökön versenyzett, pénteken meg nevelés nélküli munkanap volt, egyszóval az ő tavaszi szünete két hétre elhúzódott. Ilyen hosszú idő után meg nehéz a visszaszokás. És mire összejött volna, most meg le is betegedett, lázas, nagyon taknyol és hányt is.
Pénteken még Zsófinak volt egy korai fejlesztése, nemsokára elengedik, már csak a felmérése hiányzik, addig havonta egyszer jár, de az az egy éppen most volt. Balázst meg otthon kellett hagynom kettesben a youtube-bal, mert beteg gyerekkel nem mehetek a korai fejlesztőbe. Szerencsére már nagyfiú, tudja, mit nem szabad csinálni, ott maradt Bud Spencer és Terrence Hill társaságában a képernyő előtt. Na, az a fejlesztés se volt piskóta. A gyógypedagógus úgy gondolta, jó ötlet összerakni Zsófit egy hároméves kislánnyal meg annak az egyedülálló anyjával, hogy jó hatással leszünk rájuk. Anyuka bizonytalan az anyaságában, épp egy borzasztó rossz kapcsolatból jön ki, a gyerek meg sokat sír és nehezen együttműködő. Biztosan használna neki egy másik gyerek társasága, az anyukának meg én, aki nem aggódom szanaszét magamat. Csakhogy előző szombaton volt a láthatás. Apuka - egyébként italozó ember - elvitte a gyereket az új párjával, de telefonon elérhetetlennek bizonyult ez után. Négyre kellett volna visszahoznia a gyereket, de fél ötkor csak az új párja vette fel a telefont azzal, hogy nem tudja, mikor jön vissza az apuka. Anyuka ezen a napon szabadnapos lett volna, de váratlanul behívták dolgozni. Ő meg nem ment, mert az apukát próbálta elérni. Ezért kirúgták. A gyerekkel meg valami történhetett aznap apukánál, mert azóta levakarhatatlan az anyukáról, folyamatosan sír, az anyjába kapaszkodik, és már attól is elsírja magát, ha a nevén szólítják. Pechjére őt is Zsófinak hívják, így ahányszor a gyógypedagógus megszólította Zsófimat, ő elbőgte magát. A szépen eltervezett együtt játszásból az lett, hogy a gyerek az anyjára tapadva bőgött, az anyjának meg ebből már érthetően elege van így egy hét után, pláne hogy ki is rúgták, és folyton csak szidta a gyereket, hogy miért nem játszik, miért bőg. Én nem is tudom, mit lehetne-kellene tennie az anyukának egy ilyen helyzetben, kihez forduljon... A gyereket egyébként neki ítélték, már van erről bírósági határozat. Csak azt is otthon felejtette, mert totálisan maga alatt van, amiért kirúgták szombaton. A gyógypedagógus első körben pszichológust próbál intézni nekik. Remélem, nem történt semmi igazán durva azzal a kislánnyal azon a szombaton.
Gyuri hazajött péntek este, épp odaértünk ötre a szülői értekezletre. Mert az is ezen a héten volt. Este átkötöztem Gyuri ujját. Az a gézlap, amiről a gyógyszertáros ÁLLÍTOTTA, hogy nem fog beleragadni - na, az is beleragadt. Pedig muszáj volt kötést cserélni, mert kedd óta ugyanaz volt rajta, és jó lett volna bekenni Curiosával is, hogy gyorsabban gyógyuljon. Netes utánaolvasás után úgy döntöttem, hogy leáztatjuk a gézt. Bejött, sikerült leáztatni, és végre nem vérzett a seb, ekkor készült ez a kép. Egész jól néz ki, pláne ahhoz képest, mennyire vérzett a múlt héten. Hálistennek jól végeztem az ápolónői munkámat, nem fertőződött el a seb, sőt, már látni, hogy a széleken elkezdett gyógyulni is. Nem tudom, lesz-e maradandó nyoma, de funkcionálisan ép maradt az ujja. Lehetett volna sokkal rosszabb is. Azóta mindenesetre a közelébe se megy a szeletelőnek, én lettem a hivatalosan kinevezett kezelője annak a szerkezetnek. 
