Ez is egy külön szakma. Tényleg. Ráadásul nem mindegy, hogy kiszállítok, vagy begyűjtök. 

A reggel viszonylag egyszerű. 4 gyereket kell három helyre elvinni, és erre van két felnőtt meg egy autó. A fiúknak 7:25-ig kell beérni a suliba, Balázsnak 8-ig bölcsibe, Veronikának pedig 8:30-ig oviba. A suli azonban nehezített helyzet autóval. Az iskolaépület egyik oldalán 2x2 sávos út van, ott megállni nem lehet. A másik oldalán 1x1 sávos, csillapított forgalmú út van, mindkét oldalán parkolókkal, és ott közlekedik a 69-es busz is, valamint van egy gödör, amit hónapokig nem sikerült betömnie valamelyik szolgáltatónak. És persze mindig van, aki tilosban parkol: kanyarban, hídon, zebra előtt, menetiránnyal szemben a másik oldalon, parkolni tilos-táblánál, útszűkületben. Pedig egyik szabályt sem hasraütés-szerűen hozták, egyik tábla sem öncélúan van kirakva: aki tilosban parkol, amellett nem lehet elférni, az a közlekedést lehetetleníti el. Egy tilosban parkoló húsz másik autót+ a buszt képes percekre feltartani, mert ő pont leszarja a többit, neki az a fontos, hogy minél közelebb állhasson meg az iskola bejáratához. Ez maga a rémálom. Bemész, de nem tudod, hogy jössz ki. Koccanásom is volt már itt kettő, szerencsére nem keletkezett kár. Mindenesetre a hátam közepére kívánom, hogy ebbe a káoszba a tanítási idő eleje és vége környékén önszántamból bemenjek a mi hétszemélyes, széles, hosszú, szürke bálnánkkal. 

 
Az, hogy a júniusi villámárvíz által felszabdalt út legneccesebb részét végre elkezdték helyreállítani, alapvetően remek dolog. (Az meg, hogy az egész okozójához, az elégtelen vízelvezetéshez még hozzá se kezdtek, alapvetően rossz.) Hamarosan talán újra a régi útvonalán járhat a busz, házhoz járhat a kukásautó, nem kell levinni a kukákat az útkereszteződéshez minden vasárnap este, és a hepehupák sem szedik szét az autót alattunk. (Eddig egy gömbcsapágy bánta.) Azonban most már második hete nem lehet behajtani az utcánkba autóval; egy utcával lejjebb állunk le, ahogy mindenki más is, és odáig bizony le kell sétálni, ami reggelente plusz öt perc. De nem sírok, röhejes is lenne. Azon sírni, hogy nem a kapunk előtt van az autónk, hanem 300 méterrel arrébb, first world problem. Nonszensz. VAN autónk, ami évekig nem volt, nekem konkrétan egész életemben nem volt, és VAN tömegközlekedés, ráadásul nem is messze a házunktól. És építik az utunkat! Hogy örülne ezek közül BÁRMELYIKNEK egy-egy észak-magyarországi zsákfalu lakója! Mindenesetre most nem sokkal kell kevesebbet menni az autónkig, mint a buszmegállóig, szóval adja magát a megoldás: apa vigye a fiúkat busszal, és csak a kicsik mennek autóval, így elkerülhetjük az iskola előtti káoszt. Hozzánk a buszmegálló 5 percre van, az iskolához szintén közel van. Hátránya, hogy a busz 7:10-kor elmegy. Oda kell érni, nincs mese. Hatékonyan kell kezelni az olyan reggeli helyzeteket, mint "kelj már ki az ágyból, vedd fel a pulcsidat, tedd el a tízórait, hol a kabátod, de igen, kell kabát, nem arra van az ajtó, 7 perc múlva indul a busz, igyekezzetek már"!

A kicsikkel már könnyű. Balázs kifejezetten szeret bölcsibe járni, könnyen elmarad, Veronikával meg pláne sose volt gond, szó szerint az első naptól szereti az óvodát. Nem csoda, ő pocak korától bejáratos volt oda, és amikortól tudott járni, simán betotyogott a csoportszobákba, almaszeleteket kunyerált, leült színezni, felvette a kapcsolatot az óvónénikkel. Balázs is ezen az úton jár, és gyanítom, hogy az ő ovis beszoktatása is kb két perc lesz. :)

A délután már sokkal nehezebb. Alapvetően délután 4 és 5 között kell összeszednem 4 gyereket 3 helyről, néha 4 helyről (a +1 a zeneiskola), és egyedül. Mindezt úgy, hogy az iskola utcáját fél ötig igyekszem elkerülni, mert a reggeli őrület 4 órakor megismétlődik, mindenki egyszerre jön a gyerekéért, és igyekszik minél előbb letudni. De tömegközlekedéssel lehetetlen megoldani, hogy eljussak 3 (vagy 4) helyre egy óra alatt, szóval kell az autó. Hát ebben bizony elkél a segítség. Főleg akkor, ha 4 és 5 között órám van, vagy ha fél ötre uszodába viszek kettőt a négyből. Vagy ha plusz elfoglaltságot szerveznek nekünk, pl szülői értekezletet. Lehetőleg fél ötre, és ezzel aztán pont telibe találják azt az amúgy sem túl széles idősávot, amikor a gyerekeket egyáltalán haza lehet vinni. Mert hogy most kötelezően bent vannak 4-ig, ha tetszik, ha nem. És légy észnél, tartsd észben és ellenőrizd, hogy a gyerek hozza haza 1) az üzenőjét 2) a tolltartóját 3) a kabátját, ami délután nem kell, de másnap reggel majd igen 4) a sapkáját, ami délután nem kell, de másnap reggel majd igen 5) a házi feladatot 6) a zongorakottát 7) az uzsis dobozt 8) pénteken a tornazsákot is. Az a szerencse, hogy Veronikának a balett és Ádám zeneiskolája helyben van, ennyivel is kevesebb a szállítás.

Az időzítés se mindegy. Hiába végzek én már háromkor a tanítással; ha Dávid ötig zeneiskolában ül, nincs értelme negyed négykor elmenni Balázsért a bölcsibe, hazavinni, majd ötkor visszamenni a fiúkért az iskolába. Pláne nem mostanában, hogy az út fel van túrva. Nem könnyű ezzel a bálnával megfordulni és irányba állni abban a szűk utcában. Meg Balázst ki-be kötni, vele baktatni is idő, egyedül nem hagyhatom ott az autóban, amíg beugrom mondjuk az oviba, csak tesókkal, nyári melegben meg még tesókkal se, mert hőgutát kapnának. Egy-egy délutáni kanyarban - főleg, ha esik az eső - alaposan meg kell gondolnom, mikor és milyen sorrendben megyek a gyerekekért, és hogy fogok-e tudni ott parkolni.

Bevallom, kicsit már várom azt az időt, amikor el lehet őket engedni egyedül, amikor már egyedül el tudnak villamosozni az uszodába, át tudnak ballagni a zeneiskolába, és simán hazabuszoznak az iskolából. Neadjisten a kistesót is el tudják hozni. Ugyanis mire Balázs 4 év múlva elkezdi az iskolát, Dávid hetedikes lesz, Ádám hatodikos, Veronika meg negyedikes. A nagyok körülbelül önjáróak lesznek. Én meg talán visszamehetek egész állásba dolgozni.

De már jövőre is sokkal könnyebb lesz, mint idén. Jövőre Balázs ovis lesz, Veronika meg elkezdi az iskolát. Reggelente csak két kanyar lesz, illetve ha sikerül kitartani a buszos iskolába járás jó szokása mellett, akkor a kettőből csak egyhez kell autó. 

 
Változik a világ. Annak idején én már nagycsoportos koromban egyedül jártam haza az oviból (15-20 perc gyalog). Elsős koromban egyedül jártam haza az iskolából (30 perc gyalog), nem is volt kérdés. A tanító néni páros sorba állított minket a iskolaudvaron, a kapu előtt, aztán köszöntünk: "ví-szont-lá-tás-ra, szer-vusz-tok, paj-tások", majd hazamentünk ebédelni. Semmi kötelező napközi. Harmadikos koromtól pedig biciklivel jártam iskolába, át a vasúti síneken, át a főúton, egyedül. Soha semmi bajom nem lett. Igaz, akkoriban nem is járt ennyi autó az utakon, mint most. 2019-ben városon fel se merül, hogy alsós gyereket egyedül merjek elengedni iskolába, vagy onnan haza. Pedig Dávid (9 és fél éves) már kérdezi, hogy mikor kaphat saját kulcsot...

Gyakran van lelkiismeret-furdalásom, hogy nem tartom rendesen a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal, ritkán írok nekik, ritkán telefonálok, annyira elborítanak a teendők. Mint pl tegnap. Úgy elmondanám, hogy sokat gondolok rátok, de gyakran egyszerűen nincs időm, hogy mindenkinek külön leírjak mindent,  vagy elmondjam telefonban, mert az én napjaim is csak 24 órából állnak, és abból kb nyolcat jó lenne alvással tölteni.

Máskor meg az merült fel bennem, hogy milyen jó lenne leírni egy helyre egy-egy élményekkel teli kirándulás vagy nyaralás emlékeit. A nászutunk leírását is milyen jó előszedni, újraolvasni. http://naszut.blogspot.com Vagy a gyerekeim születését. http://tortenetek.szules.hu/1055-nap-vak-engedelmesseg-david A fényképek sok emléket visszahoznak, de az írott szó, az más. Az több. A régi leveleimet is ugyanilyen érzés visszaolvasni, és szembesülni vele, mennyire más voltam rég, mennyire másképpen gondolkoztam. Úgyhogy amíg még emlékszem rá, leírom, tegnap miért nem írtam neked tegnap, és miért nem hívtalak fel.

Ébredés fél hatkor. Magamtól. Fél órával az ébresztőm előtt. Nem sokkal később Balázs is felsír, egymás után kétszer. Itt már nem lesz alvás. Kikászálódom az ágyból, Balázsnak előszedem a ruháit (majd Gyuri felöltözteti), Veronikának nem (elég idős már ahhoz, hogy egyedül öltözzön). Dávid betegszabadságon, a napot a nagymamájával tölti, neki csak ruha kell, meg a bérletnek, Ventolinnak egy hátizsák. Gyors zuhany, mert a kazánszerelőt várom délelőttre, szóval nem ér rá a reggeli menet után zuhanyozni. Ébresztem a fiúkat, utasítás: meleg felső, cipő, kérek kulacsot, uzsonnás dobozt. Ádámnak borítékban 1200 Ft a versenyre a nevezési díj, odaadni, a lelkére kötni, hogy adja oda az osztályfőnökének. A reggeli egyszerű: tegnap vettem zsemlét, megkenem, szalámit rá, mehet is a dobozba. Mellé házi mentás limonádét tudok tölteni, mert valami csoda folytán találtam egy kancsóval a hűtőben, még hétfőről. Gyurinak is csomagolok egyet. Háromnegyed hét: szólok Gyurinak, hogy ideje kelni neki is. Ne felejtsem itthon Veronika nadrágjait, amiket az ovis zsákba kell betenni. Ádám vigye magával a zeneiskolás cuccát, és ne felejtse el ott hagyni a suliban a padban, a magyar cuccát ellenben hozza haza, hogy át tudjam nézni.  Balázs, ugye tudod, hogy azt a játékot nem szabad bevinni a bölcsibe? Valami csoda folytán el tudunk indulni időben (7:11).

Első állomás az iskola. Mivel időben indultunk, az iskola szűk utcájában még nincsen sok autó, lehet közlekedni, sőt, megállni is, nem kell a hosszabb, kerülő úton menni. Fiúk Gyurival ki, ő bekíséri Ádámot, aztán Dáviddal elbuszozik a belvárosba dolgozni, ott átadja őt a nagymamájának, mi robogunk tovább az oviba. Ott kiszálláskor Balázs ismeretlen okból sírni kezd, csak az óvónéni tudja megvigasztalni pár szelet almával. Veronika levetkőzik, benti cipőt húz, megcsinálom a haját, a nadrágjait nem felejtettük otthon, berakja a zsákba, túl tele van, hozd ki a zsákot, majd én átpakolom. Ki is szedem belőle az összes rövidnadrágot, idén már nem fognak kelleni. Puszi, ölelés, gyere Balázs, menjünk integetni. Hálistennek a sírást már elfelejtette, nagy gáz lenne, ha sírva vinném a bölcsibe, amit egyébként nagyon szeret. Nehéz lenne az elválás. Így azonban könnyű. Bemegyünk, átveszi a benti cipőjét, a kintit beteszi a helyére, kopogunk, és már be is megy, vissza se néz. Nagyon szereti Csilla nénit és Eszter nénit, jól kötődik hozzájuk, jó kapcsolatot alakított ki velük a kéthetes beszoktatás alatt. Ez volt a titka, a kötődés kialakítása. Én hátraléptem, hogy ők beléphessenek az életébe, és kapcsolatot tudjanak vele kialakítani. Balázs mindenkivel elmarad, akit megszeret, aki hajlandó leülni vele együtt játszani. Nyomatékosan meg is köszöntem nekik, mert a beszoktatás szerintem miattuk ment ilyen jól, mire ők meg azt köszönték meg, hogy én hajlandó voltam hátralépni párat, mert a beszoktatás miattam ment ilyen jól. Szerintük sok szülő nem képes elengedni a gyerekét... Pedig azért vagyunk, hogy egyre kevésbé kelljünk.

Egyébként vicces, hogy még össze se házasodtunk, de én már azon tipródtam, hogy majd ha gyerekem lesz, hogyan fogom megoldani az ovit, sulit munka mellett, hiszen azok ötkor bezárnak, én meg rendszerint fél kettőtől kora estig tanítok. Hát a válasz: félállással.

Szóval ott hagytam Balázst a bölcsiben, beléptem még szemben a kisboltba, hogy vegyek habtejszínt a csőben sült tésztához. (Előző nap azt sütöttem ebédre, Dávid találta a receptet, és kérte, hogy készítsük el együtt. Elkészítettük, és NAGYON finom lett! Úgyhogy megcsinálom még egyszer.) Aztán igyekeztem haza, mert a kazánszerelőnek azt mondtam, hogy csak délelőtt érek rá. 

Mire hazaértem (8:03), a parkolóhelyen már áll egy másik autó, TP Construct felirattal. A kazánszerelő lesz az. Bemutatkozom, hogy biztos egymást várjuk, bekísérem, le a kazánhoz, elmondom, amit tudok, aztán megpróbálok gyorsan megreggelizni. Negyed tízre végez is, minden fontosat megbeszélünk, és hálistennek nem került egy vagyonba. Nekem papírmunka van: le kell adnom a suliba a pontos órarendemet, melyik teremben hánytól tanítok, és kit. Fel kell készülni az aznapi óráimra. Megírom Gyurinak levélben, mi történt a kazánszerelővel. Utánanézek a kazáncsere állami támogatásának. Mosogatás, mosás minden nap van. Bevásárlólistát írok, mert elfogyott a tej, azonban ha már bemegyek a boltba, nem csak tejet fogok venni, pl másnap osztálykirándulás lesz, kell betennem valamit a fiúknak a táskába egész napra. Meleg szendvicset tervezek, ahhoz kell toast kenyér, sonka meg lapkasajt. Enni adok a kutyának. Szakítok egy kis időt, hogy írjak pár sort egy barátomnak. Úgy elmegy az idő, hogy a csőben sült tésztára nem marad, hétvégéről maradt levest eszem ebédre, meg egy zsemlét. 

Időben odaérek, tanítok, jó érzés, haladunk előre. Az egyik gyerek óra végén javítani akar, újra felelni, engedem neki, így később végzek. Felhívom anyósomat, hogy amikor hozza hazafelé Dávidot, ugorjon már be Balázsért a bölcsibe, de otthon hagyta a telefonját, nem érem utol.  15:10 van, nekem ötig be kell vásárolnom, odaérnem Balázsért a bölcsibe, Veronikáért az oviba, Ádámért az iskolába, majd elvinnem őt egy osztálybuliba, a bevásárlást odahaza kipakolni, a közös rendelést Mártinak bepakolni, és ötre odaérni a szülőire. Tehát szoros lesz a délután. Gyorsan összeszedem a boltban, amit kell, közben anyósom felhív a házunkból a vonalas telefonról, és megbeszéljük, hogy elhozza Balázst a bölcsiből. Szuper! Én elmegyek Veronikáért (15:49, szerencsére az udvaron játszanak), Ádámért (16:05, szerencsére már kint vannak, de a magyar könyvéért még visszaküldöm), és gurulunk az osztálytársához, ahol osztálybulit rendeznek a szülők. Marasztalják Veronikát is, én meg elengedem. Robogok haza, kipakolok egy szatyor bevásárolnivalót, bekapok valamit, beteszem a közös rendelést (amiből véletlenül itthon marad egy kg nátrium-perkarbonát), meg egy csomó pénzt, és irány a szülői.

Ott befizetem a színházbérletet, a féléves csoportpénzt, odaadom a közös rendelést Mártinak, végigülünk egy félórás gyermeknevelési előadást, aztán jönnek a közérdekű információk. Igazán újdonságot itt se tudunk meg, feljegyzek pár dátumot a naptárba, aláírunk négy papírt. Közben Gyurival sms-eztem, hogy mikor érek már haza, mert neki estére kellene az autó. Az egyetlen újdonság, hogy egy rosszindulatú szülő (vagy nagyszülő) az egyik óvodai csoportban előfordult hányós-hasmenős megbetegedéssel telekürtölte az egész miskolci médiát, MiNaptól a rádióig. https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-jarvany-nem-bizonyitott-3795969/ Kijött az ÁNTSZ, és mindent rendben talált, minő meglepetés. Na szóval, fél hétkor, másfél órányi szülői értekezlet után szépen felálltam, mert mennem kellett. Elmentem a gyerekekért az osztálybuliba, ahol kiderült, hogy Veronika leöntötte magát KÉTSZER IS, ezért a vendéglátó anyuka a saját, 8 éves fia ruháiba öltöztette át, klasszul nézett ki :) , de egyébként szuper volt a buli, és remekül érezték magukat. Hazarobogtam, kiszedtem az autóból Veronika leöntött ruháit és a reggel az ovis zsákból kiszedett cuccokat, Ádám iskolatáskáját, meg 30 tojást, bent maradt egy karton tej, majd este Gyuri kiszedi. Gyuri elrobogott a Vasgyárba, én meg bementem a házba. Kitakarítottam mindkét kádat, belevezényeltem a gyerekeket (kettőt lent, kettőt fent), közben anyósom, aki addig vigyázott a gyerekekre, hazament. Fürdés alatt elolvastam a beérkező e-maileket, felvésem az agyamba, hogy másnapra a fiúknak kell fejenként 2-3 ruhacsipesz, ismeretlen okból, és ne felejtsem a hűtőben a Balaton-szeleteket sem. Fürdés után általános körömvágás, aztán esti mese, mosogatógép- és mosógép-bepakolás, utána második vacsora, mert  természetesen mindenkinek lefekvés előtt jut eszébe, hogy farkaséhes. Balázs megette Dávid tic-tac-ját, vegyek neki másikat. Felírom a listára, hogy tic-tac 4x. Mindig, mindenből négyet kell venni, hogy ne törjön ki a harmadik világháború. Imádkozom a fiúkkal, jóéjtpuszi, ajtó becsuk. Fél tízkor esik haza Gyuri, a tejet észre se vette a csomagtartóban, úgyhogy az ott maradt másnap reggelig. Nekem már csak arra van erőm, hogy beessek az ágyba, Gyurira bízom, hogy a másik két gyereket is terelje be, imádkozzon velük. Balázst ő altatja el.

És ma reggel fél hatkor újraindul a kör. De legalább a napi nyolc óra alvás megvolt. Nem felejtettem el a ruhacsipeszeket, a Balaton-szeleteket sem, reggel sütöttem 14 db melegszendvicset (Isten áldja Idát a négyállásos melegszendvics-sütőért) a fiúknak egész napra a kirándulásra, a család többi tagjának reggelire. Gyuri lenyúlta az enyémet, úgyhogy megyek, és csinálok még egyet magamnak, tízóraira. És fél 11-re mennem kell az oviba próbálni. Vasárnap a gyerekek fellépnek az istentiszteleten, ami egyben ovis évnyitó is lesz. Ezért vasárnap délelőtt nem tudunk misére menni családostul, csak vasárnap este. Szombat este bibliakör, az azért nem jó. Tehát én nem tudok menni vasárnap este kántorizálni, különben is, aznap délelőtt már eljutottam (vagyis el fogok tudni jutni) református istentiszteletre. Kell valaki helyettem vasárnap estére. Fel kell hívnom a Városgazdát, hogy szeptember 23-tól október 3-ig pontosan hol tervezik lezárni az utat, mert sikerült olyan bikkfanyelven megírni a tájékoztatójukat, hogy pont a lényeg nem derül ki belőle. Veronikának fogorvost kellene intézni. Nekem munkaalkalmassági vizsgálatot, rákszűrést és háziorvost. Varrni is kellene.  Just another day in paradise. � https://www.youtube.com/watch?v=QR4Y6Ll0DwA

Az életem egy logisztikai menedzser élete. És még el sem kezdődött a gyerekeknek az úszás; októbertől még sűrűbb lesz az élet. 

És ezek után jöjjön a Mai Ige: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:28–29). Megyek.