Az előző hét kedvező tapasztalatain felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a digitális detoxot, annyi kedvezménnyel, hogy hétvégén engedélyezünk videojátékot, sőt, lesz közös családi filmnézés is. Hiszen a digitális világ, tévétől okostelefonig a világunk része, nem megfosztani akarjuk tőle a gyerekeket teljesen, hanem arra ránevelni, hogy ezek csak eszközök, nem pedig cél; hogy a virtuális valóság helyett kezdjék el élni a SAJÁT életüket. 

És bevált. Még Dávid is, aki a detox második hetében még látványosan folyt szét a földön unalmában, még ő is elkezdte felfedezni maga körül újra a világot. Az a tény, hogy hét közben nincs semmilyen képernyő, se könyörgése, se jutalomból, se sehogy, megrendíthetetlen volt, és a gyerekek meglepően jól alkalmazkodtak ehhez.  Jó volt ez mindenki számára, mert stabil keretet adott az életnek, és a stabilitás eszméletlenül fontos dolog. ha van mihez alkalmazkodni, ami nem változik ötpercenként, akkor alkalmazkodunk hozzá. A gyerekeknek különösen szükségük van stabilitásra és következetességre ahhoz, hogy megfelelően fejlődjenek, és a kezdeti palotaforradalom-szakasz után gyönyörűen alkalmazkodtak az új helyzethez. Öröm volt látni, ahogy felkelés után, vagy éppen iskolából hazajövet a gyerekek első dolga az volt, hogy rávetették magukat a Duplóra, Legóra. Került-fordult, könyvet találtunk a kezükben. Előszedték a társasokat, régieket és újakat egyaránt. örömmel láttam, hogy újra előkerült például a Sorbanállás, és mire én hazaértem a kedd délutáni hosszú műszakomból, már másfél játszmát le is játszottak vele. Felnőtt nélkül!

Aztán előszedték az olyan régi játékaikat, mint Vernie, a robot, akivel Dávid már több, mint egy éve nem játszott. Most ismét kívánatos játszótárs lett. Igaz, hogy a programozásához, a működtetéséhez okostelefon is kell, de itt mégsem a virtuális térben játszik a gyerek virtuális kockákkal, mint a Minecraft-ban, hanem a való világban valóságos Lego-kockákkal. 

Amikor leültünk családilag filmet nézni, mindegy, mi volt az, tapadtak rá, és élvezettel nézték. Mivel nem rétest ettek egész nap, értékelni tudták, amikor rétest kaptak. És az udvar... végre megértem azt is, hogy Ádám fiam azért könyörgött, hogy kimehessen az udvarra játszani. Hosszú órákat töltenek el a gyerekek odakint a jó levegőn, mozgással, szabad játékkal. Segítettek a tavaszi munkálatokban, cserébe pedig sütöttünk velük szalonnát valamelyik este. Igaz, szokatlan dolog márciusban szalonnát sütni, de ettől eltekintve tényleg semmi oka nem volt, miért ne engedhetnénk a gyerekek kérésének. Együtt voltunk, együtt dolgoztunk, együtt jól is laktunk. 

Egyértelműen megérte meglépni a detoxot, és megérte ragaszkodni hozzá. Nem mondom, hogy teljesen problémamentes lett az élet a gyerekekkel, de sokkal-sokkal könnyebb és élvezetesebb. Nincs az a folyamatos nyígás egész nap a képernyő után. A gyerekek újra felfedezték maguknak a játékaikat, az udvart, néha még olvasnak is, csak úgy, mert olvasni szeretnének. Sokkal jobban elvannak magukban, nem kell őket folyamatosan szórakoztatni. Teljes elkeseredéssel vágtam bele ebbe, és teljes örömmel jövök ki belőle. 

A sors fintora, hogy közben a koronavírus-járvány miatt bezártak az iskolák, az óvodák, a bölcsődék, és aki csak tud, otthonról dolgozik. Apa bezárkózik a dolgozószobába, onnan próbálja meg lenyomni a napi nyolc óra munkát. Nekem jut a nappali, onnan próbálom felvenni a kapcsolatot az igazgatómmal és a diákjaimmal, és újra szervezni a tanítást, felvenni a kapcsolatot a gyerekeim igazgatójával és tanítóival, akik próbálják újraszervezni a tanítást, közben ellátni az itthonra szorult négy gyereket, szörpöt kérektől vérzik az ujjamig, minden nap hat főre főzni legalább egy egyfogásos meleg ebédet, felügyelni az otthonoktatást, megszervezni az online zeneiskolai órákat a gyerekeknek, altatni délben a kicsit, megbirkózni a háztartással és a kerti tavaszi munkálatokkal - és kezelni azt a hihetetlen, iszonyú mennyiségű levelet és üzenetet, ami folyamaton bombáz. Miközben mi a digitális detox előnyeit élvezzük, a digitális világ teljes erővel robban a képünkbe. 

Majd erről is írok, ha lesz egy kis szusszanásnyi időm... Most kihasználtam, hogy reggel van még, csönd van, a gyerekek alszanak, nem pittyeg egyfolytában a messenger, nem hallom félpercenként, hogy anya, anya, és megírhattam ezt a szösszenetet, amíg még friss az élmény. Ha Isten is úgy akarja, még jól is kijöhetünk ebből az egész új helyzetből. Új, alulról szerveződő, kreatív megoldások születhetnek az oktatás terén, a családok pedig közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Csak a nagyszülők is megérjék...